TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. „A menyegzői ruha c. fejezet, 210–219. o.

„A megváltás tervének az ember megváltásán túl volt egy tágabb és mélyebb célja. Krisztus nemcsak ezért jött a földre; nem csupán azért, hogy a kis világ lakói úgy tekintsék Isten törvényét, ahogy kell. Krisztus azért is jött, hogy a világegyetem előtt igazolja Isten jellemét” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 42. o.).

„Sátán azonban még nem pusztult el. Az angyalok még ekkor sem értették meg mindazt, amit a nagy küzdelem magába foglalt. Először szándékának kellett teljesen nyilvánvalóvá válni. Az emberek miatt Sátán létének folytatódnia kellett, mert nekik éppen úgy, mint az angyaloknak, meg kellett látniuk a Világosság Fejedelme és a Sötétség Fejedelme között lévő ellentétet. Az embereknek választaniuk kellett, hogy a kettő közül melyiket akarják szolgálni” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 669. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Gondoljunk a keresztény történelemre, azon belül a magukat hívőknek nevezők – gyakran Jézus nevében – elkövetett szörnyűséges tetteire! Gondoljuk végig, hogyan követtek el emberek rettentő gonoszságokat a hitükre hivatkozva, azt lepelként használva, azzal igazolva! Mennyiben segít ez a szomorú tény megérteni, hogy valóban szükséges Jézus állítólagos követőit két csoportra választani (amiről az itt tárgyalt példázatban és a Biblia egyéb helyein is szó van)?

2. Ellen G. White világosan kifejti, hogy Krisztus palástja igazságát jelképezi, ami nemcsak betakar és igazol, de át is formál az Ő képére. Életünkkel így tükrözhetjük Jézus jellemét. Mi a különbség az alapvető igazság két része között? Miért olyan fontos tisztában lenni ezzel?

3. Beszélgessünk a nagy küzdelem valóságáról! Milyen mértékben hat az adventista teológiára ma, mennyiben befolyásolja azt? Keressük meg a Bibliában azokat a szakaszokat, amelyekből kitűnik, hogy mennyire biblikus és fontos ez a kérdés!

4. A menyegzői ruháról szóló példázatot Jézus így fejezte be: „Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak” (Mt 22:14). Mit értett ezen a példázat szerint?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: