Tehát, hacsak nem azt valljuk, hogy aki egyszer üdvösségre jutott, az többé nem veszítheti el az üdvösséget, nehéz volna elgondolni, hogy Isten ne választaná végleg külön a Krisztus igazságának palástjába öltözötteket azoktól, akik ezt csak állítják magukról. Lényegében erről szól ez a példázat. Vallásunk alapját nem a saját tetteink, hanem Krisztus értünk végbevitt cselekedetei képezik, amelyeket hit által igényelhetünk. Akkor hogyan gondolhatná bárki, hogy Isten ne különítené el végleg a két csoportot?

Mt 22:11 fényében olvassuk el Préd 12:16 és 1Kor 4:5 verseit! Mi a közös bennük, és ez miért lényeges?

Adventistaként, a nagy küzdelem gondolatának ismeretében (Jób 1–2; 1Pt 5:8; Jel 12:7-9), tudva, hogy az egész világegyetem érdeklődéssel figyeli a nagy küzdelmet (Dán 7:10; 1Kor 4:9; Ef 3:10), könnyűszerrel cáfolhatjuk azt az érvet, amit 2Tim 2:19 verséből kiindulva („Ismeri az Úr az övéit”) a vizsgálati ítélet biblikussága ellen szoktak felhozni. Az Úr valóban ismeri az övéit, de a világegyetem többi lakója, köztük mi, nem! Nagyon fontos, hogy mindig tisztában legyünk a teljes képpel! Az egész világegyetem érdeklődve figyeli, hogy mi lesz itt a bűnnel, a lázadással, az üdvösséggel. Tudni akarják, hogy Isten mindent nyíltan, igazságosan, egyenesen akar-e elrendezni. Természetes módon az ítélet gondolatköréhez szorosan hozzátartozik, hogy előtte valamilyen formában kivizsgálják az esetet. Vegyük például 1Móz 3:9-19 szakaszát! Röviddel a bűn jelentkezése után maga Isten jött, és olyan kérdéseket tett fel, amelyekre már amúgy is tudta a választ. A „vizsgálatra” nem neki volt szüksége; Ádámnak és Évának segített felmérni tettük súlyát. Ugyanez mondható el a „vizsgálati ítéletről” is. Isten nem tud meg belőle semmi újat, amivel már amúgy is ne lenne tisztában, erre másoknak van szüksége.

A Mózes első könyvében olvasható ítéletben az Úr kegyelme felülírta a halálos ítéletet (lásd 1Móz 3:15), és kegyelme éppen ezt teszi minden őszinte követője esetében, most és az ítélet idején is, amikor a legnagyobb szükségük van rá! Isten megvizsgálja a cselekedeteinket? Semmi kétség: állandóan szükségünk van arra, hogy Krisztus igazsága betakarjon! Csak kegyelem által üdvözülhetünk, nem a cselekedeteink révén! Vajon miben reménykedhetnénk, ha Krisztus igazsága nem fedne be, amikor Isten minden cselekedetünket megvizsgálja?