AZ ÚR ANGYALA

Zakariás könyve 3. fejezetében eddig két személyre összpontosítottuk a figyelmet: Sátánra és a főpapra, Jósuára. Van azonban még egy harmadik személy is a történetben, aki az elbeszélés központi alakja. Ő „az Úr angyala”.

Ki is „az Úr angyala” (lásd 2Móz 3:2-14; Zak 3:1-2)?

Itt a nagy küzdelem szemléletes bemutatását láthatjuk kicsiben. Minden ember felett dúl ez a harc, aki hittel és bűnbánatot tartva az Úr Jézus kezébe teszi az életét. Ne feledjük el azt az összefüggést sem, hogy a súlyos büntetést elszenvedő Izráel „megalázta magát Isten előtt és őszinte bűnbánattal visszatért hozzá” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 468. o.). Éppen ekkor derült fény Sátán vádaskodására. Nem tudjuk meg, hogy pontosan mit mondott, de a bibliai történetek és az emberi természetről szerzett ismereteink alapján elképzelhetjük: bizonyára nem lehetett szép az a kép, amit felvázolt.

Mit árul el Zak 3:1-3 szakasza Jósua ruháiról?

Még inkább kiemeli a bűn mélységét, hogy éppen Jósua, a főpap jelenik meg szennyes ruhában. Az Isten és Izráel közötti szövetség kezdetétől fogva még a kiválasztott nép között is különlegesnek számított az egész papság a lévitákkal együtt, de a főpap közülük is kiemelkedett. Egyedülálló szerepre és feladatra hívta el az Úr Izráelben, ami szent volt (2Móz 38:21; 4Móz 1:47-53; 3:12). Szimbolikus értelemben Izráel egész népe között neki kellett volna a legtisztább öltözetben megjelenni.

Mindemellett a fejezet többi részéből világosan kiderül: a múltjuk, hibáik dacára „az Úr angyala” ott áll, hogy védje őket Sátán vádjaival szemben, legyenek a vádak igazak vagy hamisak. „Az Úr angyala” Jézus, aki azért van ott, hogy megmentsen, megváltson. Ez az egész Szentírás legfontosabb igazsága.

Élet-halál kérdése, hogy sose felejtsük el, még ha értéktelennek érezzük is magunkat: az Úr angyala bennünket véd! Hogyan tudjuk ezt az igazságot mindig szem előtt tartani, méghozzá anélkül, hogy önmagunkat becsapva, hamis következtetésre jutnánk? Milyen hamis következtetéseket lehet levonni?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: