A tegnapi részben tárgyalt iszonyatos állapotokkal függ össze, hogy Isten elhívta Ézsaiás prófétát, kb. Kr. e. 740-ben, amikor Uzziás, Izráel királya meghalt. Uzziás uralma jól indult, a király azonban a későbbiekben hitehagyóvá lett (2Krónika 26. fejezet), és élete szörnyű véget ért. Ekkoriban kezdte el szolgálatát Ézsaiás, de csak az Úrtól kapott felkavaró látomás után.

Olvassuk el Ézs 6:1-8 verseit! Hogyan fogadta Ézsaiás az Úr üzenetét? Miért olyan fontos ez, különösen a megváltási terv megértésével kapcsolatban?

„Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom” (Ézs 6:5).

Figyeljük meg, Ézsaiás nem arra tért ki, hogy saját gyengeségéhez viszonyítva milyen hatalmas és fenséges Isten, nem is Isten örökkévalóságát látta meg jobban saját mulandóságához viszonyítva. Válasza inkább az erkölcsi állapotokra vonatkozott. Az Istent bemutató látomásban feltárult előtte, hogy az Úr „palástja betölté a templomot” (Ézs 6:1). Ámulatba ejtette, milyen nagy a különbség Isten szentsége és saját bűnössége között. Akkor ismerte fel: igazi problémája az erkölcsi hiányosság, és bűnös természete, romlottsága a vesztét okozhatja. Mindehhez hozzájárult még aggodalma, hogy vajon miként szólhatna az Úr nevében, hiszen ő is „tisztátalan ajkú”.

Mi oldotta meg a gondját?

Ézsaiás megtérésének valóságát jelképezte, hogy az angyal szénnel érintette a próféta ajkát. Isten megbocsátotta bűneit, így új életet kezdhetett az Úrban. Megtérésének következménye a 8. versben mutatkozik meg, amikor is felkiált: „Ímhol vagyok én, küldj el engemet!” Ézsaiás tudta, hogy bűnétől megtisztult, ezért volt képes hitben előre haladni, bízva Isten igazságában és szentségében, ami a látomásban feltárult előtte.

Ézsaiás megtisztult bűnétől, engesztelést kapott. Újjászületett, ezért felelhetett készségesen a kérdésre: „Kit küldjek el és ki megyen el nékünk?” Vajon a mi megtérésünk milyen következményeket vont maga után?