A MEZTELEN IGAZSÁG

A sas 3000 méterre is fel tud repülni, a legtöbb madárnál feljebb. Dávid is hatalmas magasságokba került: a pásztorfiúból lett király olyan nagyságra emelkedett, ahová csak igen kevés uralkodó jutott. A hadi győzelmek zsákmányai öltöztették, tisztelet és dicsőség övezte. Ő azonban megfeledkezett róla, hogy királyi palástja Isten ajándéka. Az Úr tekintete előtt nem rejtheti el bűneit az ember – még a király sem! Lelki értelemben Dávid ruhája királyi és papi öltözék is volt, hiszen Izráel Isten uralma alatt álló országának ő volt a vezetője. Az uralkodót a ruháján foltot ejtő, keserű bűnök ihlették a 32. és az 51. zsoltár megírására. Akkor fogjuk igazán értékelni a bűnök elfedezésének hasonlatait és más zsoltárokban az Isten szárnyai alatt található oltalom képét, ha megnézzük, Dávidban hogyan ébresztettek ilyen gondolatokat életének különböző történetei. A helyzet iróniája, hogy az öltözékek lelki tanulságairól szóló részben Dávid bűnének története tragikus módon éppen ruhái hiányával kezdődött. Dávid a hatalma csúcsán vívta leghevesebb csatáját. Az ütközetre nem Rabba véráztatta mezőin került sor, hanem a homloklebenye mögötti tizenöt centis gondolati pályán. Sátán ügyesen választotta meg a „fegyverét”. Amit Góliát hatalmas lándzsájával nem tudott Dávidnál elérni, azt a tetőteraszról meglesett fürdőző, asszony megtette. Dávid nyilván megfeledkezett a parittya tanulságáról: az óriást könnyen ledöntheti a lábáról egyetlen kövecske – vagy mint ebben az esetben, egyetlen pillantás.

Egy apró kő, és az óriás elesett. Egyetlen röpke pillantás, és a király elbukott. Dávid igen messzire elment azért, hogy leplezze a házasságtörés bűnét, nehogy kiderüljön a vétke. Soroljuk fel, mi mindennel próbálkozott (2Sámuel 11. fejezet)! Miért vezet egyre nagyobb bűnök elkövetéséhez és még szégyenletesebb lelepleződéshez, ha az ember takargatja vétkeit a büntetéstől vagy a botránytól félve? A Dávid történetét elbeszélő rész hogyan közvetíti éppen ezt a gondolatot?

Egyetlen tiltott pillantás olyan események láncolatát indította el, amelyek gyilkosságba és kis híján polgárháborúba torkolltak. Dávid történetében is láthatjuk, hogy a következményektől való félelem miatt az egyik leplező manőver követi a másikat. A bűn iszonyatos valósága: ha egyetlen bűnt elkövet az ember, és nem vallja meg, nem fordul el tőle, majd pedig megpróbálja takargatni, az még súlyosabb vétekhez vezet. Királyi hatalmának palástja alatt Dávid házasságtörést és gyilkosságot követett el. Isten tekintete azonban áthatol a ruhák külső rétegein, és az ember szíve leplezetlenül, csupaszon áll előtte.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: