ILLÉS JUTALMA

Illés élete bővelkedett érdekes és drámai időszakokban (bár most kétségkívül több jóban van része). Királyok második könyve 1. fejezetében egy érdekfeszítő történetet találunk, ami a következő fejezetben egy még izgalmasabb esethez vezet el. Illésről szó szerint elmondható, hogy a dicsőség lángjában távozott.

Olvassuk el 2Kir 2:1-18 verseit, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1. Mi lehetett az oka, hogy Elizeus nem akarta Illést magára hagyni, pedig az idős próféta háromszor is erre kérte?

2. Miért szakította el Elizeus a saját ruháját? A gyász miatt, vagy valami más oka lehetett rá? Ha igen, akkor mi?

Elizeus bizonyára rendkívül felhevült lelkiállapotban lehetett, leírhatatlan hálát érzett. Igen, valóban meglátta a szekeret és a lovakat. Igen, valóban megkapta Illés erejének kettőzött mértékét. A ruha megszaggatása, eltépése általában a gyász jele volt, ekkor azonban Elizeus inkább hálája kifejezéséül téphette el a köpenyét. Már a kezében tartotta Illés palástját. Tette azt is szimbolizálhatta, hogy nincs többé szüksége régi ruháira, mert Illését fogja felölteni.

Amikor Illés próféta a földeken dolgozó Elizeus vállára dobta köpenyét, mindketten tudták, hogy ez az Isten munkájának végzésére szóló elhívást jelentette. (Elizeus akkor még bizonyára visszaadta a köpenyt Illésnek.) Illés elragadtatása után a köpeny teljes joggal utódjáé lett, jelképezve, hogy az idős próféta vezetői feladatait neki kell majd a továbbiakban végeznie.

Figyeljük meg azt is, hogy Elizeus mit kért mentorától (milyen kérésre emlékeztet ez?). Elizeus szavaiból következtethetünk a jellemére is, arra, hogy méltó utódja volt Illésnek, érdemes a földről elragadtatott nagy próféta köpenyének viselésére.

E történet által szélesebb fogalmat alkothatunk a létezésről. Mi az, amit megtudhatunk ebből? Milyen gyakran fordul elő, hogy a világot mi is inkább szűk, materialista szemlélettel figyeljük, megfeledkezve a természetfeletti világ állandó valóságáról, ami világunkban is létezik és hat ránk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: