Illés és Elizeus köpenye

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 10:3-4; 1Királyok 19:1-19; 21:20-29; 2Királyok 2:1-18; Ezékiel 16:15-16

„Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2Kor 7:10).

A Biblia szereplői közül kevésnek az élete lehetett Illésénél színesebb. Rendkívül fordulatos volt hitének, próbáinak a története, és az, ahogy Isten mindenható erejét láthatta megnyilvánulni a földi eseményekben.

Illés tekintélye még ma is óriási a judaista körökben. A zsidó hagyomány talán minden más bibliai hősnél jobban dicsőíti.

A páska alkalmával például most is kitöltenek egy pohár bort, és az ünnepi asztalra helyezik. Kinyitják a ház ajtaját, a jelenlévők pedig úgy állnak meg, hogy Illés próféta beléphessen inni. A körülmetélés szertartásának részeként elhelyeznek egy széket, „Illés székét”. A szombat végeztével is megemlékeznek róla a zsidók egy énekben, amiben kifejezik reményüket, hogy hamarosan eljön, „még a mi időnkben… a Messiással, Dávid fiával együtt a megmentésünkre.”

Az evangéliumban is láthatunk példát arra, hogy a zsidó gondolkodásban milyen kiemelt helyet kap ez a próféta. Péter szerint Jézusról többen azt gondolták, hogy Ő Illés (Mt 16:14).

Ezen a héten Illéssel és a köpenyével fogunk foglalkozni, majd megnézzük, hogy milyen lelki tanulságokat találunk a történtekben.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: