JÓZSEF TARKA KABÁTJA

József jelleméhez viszonyítva még inkább szembeötlenek bátyjai jellemhibái.

„Volt egy fiú – Rákhel idősebb fia, József –, aki egészen más jellemű volt, mint a többiek. Kivételes szépsége mintha lelke és szíve belső szépségének tükre lett volna. A tiszta szívű, szorgalmas és vidám ifjú éberen és állhatatosan vigyázott erkölcsi tisztaságára. Hallgatott atyja tanításaira, és örömmel engedelmeskedett Istennek. Azok a tulajdonságok, amelyekkel később Egyiptomban kitűnt – szelídség, hűség és megbízhatóság –, már ekkor megmutatkoztak mindennapi életében. Mivel anyja már nem élt, még jobban ragaszkodott atyjához, és Jákób szíve-lelke egy volt öregkorában született fiáéval. ’Minden fiánál inkább szereti vala Józsefet’ (1Móz 37:3)” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 167–168. o.).

Az apa kivételezése hogyan súlyosbította a helyzetet? 1Móz 37:3-4

A Józsefet nagy szeretettel körülvevő apa drága ajándéka, a gyönyörű szövésű tarka kabát bizonyára sokkal szebb volt a többi testvér köpenyénél. Ilyen öltözetet általában csak előkelő emberek viseltek. József bátyjai ebből is arra következtethettek, hogy apjuk további előnyöket juttat majd kedvenc gyermekének, még az elsőszülöttségi jogot is neki adhatja. Az ajándék láttán attól is tarthattak, hogy majd ő kapja a legnagyobb részt az örökségből. Mindenképpen nagy hiba volt, bármi is lehetett az apa szándéka a kabáttal – még akkor is, ha csupán a szeretetének jele volt és semmi több –, hiszen a testvérek szívében tovább szította a Józseffel szembeni gyűlölet már addig is lobogó lángját.

Egy bizonyos értelemben a kabát a földi tisztesség, földi rang szimbóluma volt, ami végeredményben csak felszínes és ideig-óráig tart. Amikor Mózes lejegyezte a történetet, azt az összefüggést emelte ki, hogy Jákób a többi gyermekénél jobban szerette Józsefet. Tehát a kabátnak a Józseffel szembeni gyűlöletben is központi szerepe volt, mint ahogy abban, ahová ez a gyűlölet elvezetett.

Részesültünk már nagy világi tisztességben? Mennyire éreztük magunkat jól akkor? Mennyi idő telt el, amíg a kitörő öröm, a megelégedettség vagy hasonló remek érzés elcsitult, és a nagy megtiszteltetés már csak keveset vagy szinte semmit nem jelentett? Milyen tanulságot vonhatunk le ebből? Lásd 1Kor 9:24-26!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: