BŐRBŐL KÉSZÜLT RUHA

„És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket” (1Móz 3:21).

Tegnap megnéztük, mit tett Ádám és Éva, miután elkövették a bűnt, ma pedig azzal foglalkozunk, hogy Isten hogyan reagált erre. Az iménti bibliaversben egy bizonyos értelemben az evangélium üzenetének előképét láthatjuk. Először is, kiderült: Ádám és Éva fügefalevélből összeaggatott öltözete nem volt megfelelő, máskülönben mi szükség lett volna az ártatlan állatok megölésére, csak hogy a bűnössé lett pár fel tudjon valamit venni. Hasonlóképpen, a törvény betartása érdekében tett erőfeszítéseink összessége sem elegendő ahhoz, hogy általuk megváltásra jussunk. Ha megdolgozhatnánk az üdvösségünkért, Krisztusnak nem kellett volna meghalnia értünk. A fügefalevél olcsóbb, kevesebb veszteséget jelentett volna az ártatlan állatok halálánál, épp úgy, mint ahogy a mi cselekedeteink is olcsóbbak lennének Jézus halálánál. Ám sem a fügefalevelek, sem a saját cselekedeteink nem elegendőek; ezért kellett Jézusnak meghalnia értünk; ezért kellett ártatlan állatokat megölni. Nem volt más megoldás (Róm 3:21-28; Gal 3:21). Másodszor pedig, mi a fő különbség a fügefalevél és az állatbőr között? Mi az, ami elkerülhetetlenül hozzátartozik az utóbbihoz, de az előzőhöz nem? A válasz természetesen: a vér. Ebből is megállapítható, hogy az evangélium már 1Móz 3:21 versében megjelenik (lásd még 3Móz 17:11; Zsid 9:22; 1Pt 1:18-19; Jel 12:11). Harmadszor pedig, a vers vége árul el a legtöbbet, ahol azt olvassuk, hogy „és felöltözteté őket.” A héber szövegből világosan kiderül, hogy Isten helyezte az állatbőrt Ádámra és Évára. A meztelenség miatti szégyenüket az Úr tette fedte el, az, amit értük vitt végbe. Amint az előző részben is megállapítottuk, bűnük közvetlen következménye megmutatkozott a mezítelenség motívumában. A problémát Isten oldotta meg, méghozzá úgy, hogy saját maga öltöztette fel őket, a levágott ártatlan állatok bőrével. A versből csak annyit tudunk meg, hogy „bőr” takarta be őket, de azt nem olvashatjuk, hogy miféle bőr. Mégsem túl nehéz kitalálni, ugye? (Lásd 1Móz 22:8; Jn 1:36; 3:16!)

Tehát az Úr egészen a kezdettől fogva kezdte kinyilatkoztatni a megváltási tervet. Bármennyire iszonyatos volt is Ádám és Éva bűne, Isten megváltó kegyelménél nem volt nagyobb, és erről soha nem szabad elfeledkeznünk!

Időzzünk a Jézusban nyerhető hit általi megváltás gondolatkörénél! Beszélgessünk arról az ígéretről, hogy Jézus értünk vállalt tettében találunk üdvösséget, nem abban, amit magunkért valaha is megtehetnénk!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: