„MEZÍTELENEK VOLTAK… DE NEM SZÉGYELLTÉK MAGUKAT”

Nekünk, akiknek a világról, a valóságról – gyakorlatilag mindenről – alkotott képét átszőtte, beszennyezte, eltorzította a bűn, nagyon nehéz teljesen elképzelnünk, hogy milyen is volt valójában Ádám és Éva erkölcsi állapota az Édenben. Nem ismerték a fájdalmat, a szenvedést, a megtévesztést, az árulást, a halált, a veszteséget, a szégyent, és főként nem a szexuális természetű szégyent (ami ma, a bűn következményeibe oly mélyre süllyedt világban talán a leginkább túlsúlyba került).

1Móz 2:20-25 verseiből mit tudhatunk meg Ádám és Éva szoros, meghitt kapcsolatáról?

Ádám és Éva „egy testté” (1Móz 2:24) lett, tehát nemcsak Istennel, hanem egymással is közeli kapcsolatban álltak. Szövegünk nagyon világos, félreérthetetlen: meztelenek voltak és nem szégyellték (lásd 25. vers). Az igazi tisztaság, ártatlanság!

„A bűntelen pár nem viselt mesterséges öltözéket; fény és dicsőség takarta be őket, mint az angyalokat. Ameddig engedelmeskedtek Istennek, ez a palást burkolta be őket” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 19. o.).

Azt nem tudjuk meg, pontosan hogy is nézett ki ez a fény, hogyan működött, mi volt a célja. Csak annyit árul el a feljegyzés, hogy még ezzel együtt is meztelennek lehetett nevezni őket. Mivel nem szégyellték magukat, arra következtethetünk, hogy a fény nem fedte el meztelenségüket teljesen, ez azonban nem számított a bűntelen környezetben, nem létezett szégyen.

Bizonyos értelemben a mezítelenség hangsúlyozása arra látszik utalni, hogy a bűntelen pár egyfajta fizikai közelséget élvezett. Nyitottság, átláthatóság, ártatlanság jellemezte őket és mindazt, amit tettek, ezért élhettek így. Maradéktalan őszinteségben, nyitottságban és szabadságban éltek egymással, Isten színe előtt, végtére is így rendelte el az Úr. Milyen nagyszerű lehetett!

Mennyire jellemzi az életünket a nyitottság, az átláthatóság? Vagy talán állandóan igyekszünk elrejteni dolgokat, erkölcsi sarkokat vágva, köpönyegeket húzva magunkra, nehogy megmutatkozzon a valóság? (Lásd Mt 10:26!) Az utóbbi esetén az életünk mely területein kell változtatnunk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 2. negyedév

A kegyelem ruhái - az öltözettel kapcsolatos jelképek a Bibliában

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: