Elhoztam

a Miérteket.

Fájó

gyötrelmem

hitetlen,

lázongó

Miértjeit.

Nem tudtam,

hogy Neked is fáj

az én magányom,

hogy könnyeimet angyal tartja számon,

s rongyos lélekruhám helyébe

fehéret készítesz.

Hangodat véltem csendnek,

elutasításnak,

feledésnek…

Mikor

hitem elfogyott,

reményem kialudt,

váratlanul,

szelíden,

csendben

megkerestél.

A tenyeredben

darabokban

várok…

Rád.

Darabokból leszek

új

cserépedény.

Itt vannak

Miértjeim.

Fájnak.

Sebeid fájnak.

Véreddel vegyülő

könnyeimmel

mosom lábaid…

Nem szólsz semmit?!

Te sírsz, Uram…