TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Egyénileg kell meghallgatnunk Őt, aki a szívhez szól. Mikor minden más hang elcsitul, s nyugodtan várakozunk előtte, a lélek csendje még érthetőbbé teszi Isten hangját. Ő int: 'Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten' (Zsolt 46:11)! Egyedül itt találunk igazi nyugalmat. Ez a gyakorlati felkészülés mindenkinek, aki Istenért munkálkodik. A rohanó tömeg közepette, az élet feszültségében, az intenzív munkában a világosság és béke légköre lengi körül az így felfrissült lelket. Az élet jó illatot lehel, isteni erő nyilatkozik meg, mely eléri az emberi szíveket" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 302. o.).

„Minden fénysugár, amit másokra vetítünk, visszatükröződik saját szívünkre. A szomorkodóknak mondott minden kedves, együtt érző szó, az elnyomottakon segítő minden tett, az embertársaink szükségleteinek kielégítését célzó minden ajándék, amit Isten dicsőségét szem előtt tartva adunk vagy mondunk, az adományozó áldására szolgál. Akik így munkálkodva betartják a mennyei törvényt, Isten elismerésében részesülnek majd. A másokért végzett jó cselekedetek öröme felüdíti az ember érzéseit, és ez végigfut az idegrendszeren, pezsdítve a vérkeringést, erősítve a lelki és fizikai egészséget" (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 56. o.).

„Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál" (Ézs 55:9).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Milyen hatása volt az imának és a Biblia tanulmányozásának az Úrral való kapcsolatunkra? Milyen lelki következményekkel járna, ha abbahagynánk? Fogalmazzuk meg, hogy mit jelentenek ezek a dolgok nekünk, és miért olyan fontosak a hitéletünk szempontjából!

2. Milyen a tapasztalatunk saját gyülekezeti közösségünkkel? Mit és hogyan javíthatnánk rajta? Mit tehetnénk a tagokkal együtt azért, hogy mindenki jól érezze magát, aki belép, mindenkit szeretettel fogadjanak, és bárki megismerhesse ott az üdvösség és a jelenvaló igazság üzenetét? Melyek a gyülekezetünk erősségei, és mely területeken kellene fejlődnünk?

3. Mi a saját tapasztalatunk a megbocsátással – amit adunk és kapunk? Mit ismertünk már fel, amivel segíthetünk azoknak, akik még nem tanultak meg megbocsátani?

4. Tegyük fel, hogy valaki hozzánk fordul: „Hiszek Istenben, Jézusban, az üdvösségben, de képtelen vagyok hitben járni. Nem tudok bízni Istenben." Milyen gyakorlati tanácsot adnánk neki?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 1. negyedév

Jézus sírt - a Biblia és az emberi érzelmek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: