Sámuel első könyve 19. fejezetében már milyen úton láthatjuk Sault? Mi ebből a tanulság?

Saul eleinte leplezte szándékát, hogy meg akar szabadulni Dávidtól, akiben fenyegetést látott; miután azonban ez nem sikerült neki, nyíltan vállalta gyilkos indulatát. Valószínűleg kezdetben még ő sem hitte volna, hogy eddig eljut. Amikor azonban szabaddá válik az út a bűn előtt, el sem hinnénk, hogy az árja milyen messzire sodorhatja az embert. Saul szinte megszállottan próbálta Dávidot elpusztítani. Először akkor támadt rossz érzés benne, amikor az asszonyok táncolva, énekelve ünnepelték Dávid győzelmét, és irigysége hamarosan gyilkos szándékká fajult. Csak a 18–19. fejezetben nyolc alkalommal tört az életére vagy saját kezűleg, vagy valaki másnak parancsot adva rá.

A történet folytatása bizony szomorú Saulra nézve. Ahogy egyre elhatalmasodott gyűlölete és irigysége, alaptalanul gyanúsította Dávidot, és rögeszméjévé vált, hogy meg kell ölnie. A filiszteusok közeledtének hírére rettegni kezdett. Nób városában pedig lemészároltatta az Úr nyolcvanöt papját, és rajtuk kívül még számtalan férfit, asszonyt, gyermeket meg állatot, mondván, hogy segítettek Dávidnak (1Sám 22:17-19). Gondoljunk csak bele, hogy mi mindenre vette rá az irigység!

A filiszteus csapatok közeledtének hírére páni félelem fogta el Sault. Kétségbeesésében az Úrhoz fordult, tudakolni próbálta, hogy mit tegyen. Csakhogy már túl messzire ment Istentől, sokszor elvetette az Úr tanácsát, ezért nem kapott választ. Ekkor eldöntötte, hogy halottidéző asszonyhoz fordul, egy gonosz lélek tanácsát kéri – noha korábban ő maga határozottan fellépett az ilyen gyakorlat ellen. Arccal a földre borulva meg is hajolt az elhunyt Sámuel alakjában megjelenő gonosz lélek előtt (1Sám 28:14). Ez volt számára a vég kezdete. Másnap fiaival együtt elesett a filiszteusokkal vívott csatában (1Sámuel 31. fejezet), amint a gonosz lélek démoni megnyilvánulásában előre megjelentette.

Amikor Saul engedte, hogy az irigység meggyökerezzen szívében, olyan útra lépett, ami teljes hitehagyáshoz vezetett, és végül romlásba döntötte. Bűnével azonban nemcsak önmagára zúdított fájdalmat, hanem a családjára is. A bűn az egyes embereknek is éppen eléggé fáj, de az okozott rontás és kín ritkán marad szűk körön belül. A legtöbb esetben másoknak is ártunk helytelen tetteinkkel.