Mit tudhatunk meg Lukács evangéliuma 15. fejezetéből azzal kapcsolatban, hogy milyen értéket lát Isten az emberekben? Hogyan befolyásolja ez az énképünket? E példázatok alapján mit gondol rólunk Isten? Miért olyan fontos ezzel tisztában lenni és erre gondolni?

Ha valakin erőt vesz a kisebbségi érzés, és elveszettnek, kivetettnek tartja magát, ne feledje: Isten és angyalai különösen törődnek vele. A pásztor elindult, hogy megkeresse az elveszett bárányt, míg a kilencvenkilencet hátrahagyta. Az asszony szinte meg is feledkezett megmaradt pénzéről, amíg az elgurult érmét kereste. Az apa mintha jobban figyelt volna a tékozló fiú jogtalan követelésére, mint elsőszülöttjére. Bár nem a többi elhanyagolásáról van itt szó, azt mindenképpen megfigyelhetjük, hogy a pásztor, az asszony és az apa is odafigyel az elveszettre. Amikor pedig az elveszett megkerül, nagy öröm van úgy a földön, mint a mennyben. Milyen kifejezően mutatják ezek a történetek Isten irántunk, tévedő, hibázó emberek iránti nagy szeretetét!

Fontos ez az elv a segítségre szorulók támogatásában. Rengeteget jelent, ha beszélgetés közben nem fenyegető, hanem bizalmas, elfogadó légkört tudunk teremteni. Különösen a fájdalmakkal küzdőknek van szükségük rá, hogy érezzék: valaki törődik velük.

Óriási a keresztények előnye azokkal szemben, akik nem fogadják el az Urat, nem hisznek benne. Istenhez ugyanis a hét minden napján, a nap 24 órájában fordulhatunk. Meghallgatja, aki elcsüggedt, szenved a stressztől, magányos, aggódik. Az Istenhez fűződő kapcsolatunk miatt különlegesnek érezhetjük magunkat, és ettől csökkennie kell önértékelési gondjainknak.

Természetesen a kereszt mutatja be igazán, hogy milyen értéket képviselünk Isten szemében, gyengeségeinktől, hibáinktól függetlenül. A kereszt arról győz meg, hogy bármit is gondoljanak rólunk mások, a világegyetem Teremtője számára értékesek vagyunk. Mivel pedig értékeivel együtt a világ mulandó, ideiglenes, vajon mit számít, hogy mások – akár a társadalom egy része is – miként vélekedik rólunk?

Hogyan segíthetünk az embereknek abban, hogy Lukács evangéliuma 15. fejezetét a saját életükre tudják alkalmazni? Hogyan mutathatunk rá arra, hogy itt Jézus személyesen ránk gondolt?