AMIT MAGUNKRÓL GONDOLUNK

Az énkép egyik fontos alkotóeleme, hogy mit gondolok magamról (még ha ez nem is ad teljes képet, és téves is lehet). Emberek – köztük saját magunk – értékelésénél a szubjektivitás helytelen értelmezéshez vezethet.

A Biblia komolyan figyelmeztet, hogy ne ítélkezzünk: „amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod" (Róm 2:1; vö. Lk 6:41-42). Általános a torzítás, és az ember hajlamos tévedni, amikor másokat megítél. Ugyanez történik önmagunk esetében is. Nagy a hibalehetőség, ha saját képességeinkről, kinézetünkről, jellemünkről, erőnkről stb. alkotunk véleményt. Mindig lesznek, akik nálunk okosabbak, jobban néznek ki, tehetségesebbek, és mindig lesznek, akik ha ránk néznek, önmagukat gyengébbnek tartják.

Olvassuk el figyelmesen Mt 22:39 versét! Mit gondoljunk tehát magunkról?

Ez a szöveg burkoltan utal rá – még ha nem is ez a fő mondanivalója –, hogy az embernek szeretnie kell önmagát a megfelelő mértékben. Fontos, hogy egészséges büszkeséggel tekintsünk jól végzett munkánkra, feladatainkra, jó tulajdonságainkra. Isten elvárja, hogy törődjünk magunkkal. Viszont az már baj, ha nem Istennek adunk hálát a jóért, ami bennünk van, hiszen mindaz tőle ered.

Hogyan értsük Róm 12:3 versét az eddig említettek fényében?

Van középút az önértékelési gondok és az önteltség között, ami ellen Pál óva int. Ugyanakkor Róm 12:4-8 verseiben arra is kitér az apostol, hogy Krisztus testében szükségünk van mindarra, amivel ki-ki támogatni tudja a közösséget, kegyelmi ajándékai szerint. Nincs abban rossz, ha tisztán látjuk, milyen ajándékokat nyertünk, amelyeket Krisztus egyháza erősítésére használunk, hálát adva értük Istennek.

Gondolatban vegyük számba Istentől kapott jó tulajdonságainkat, képességeinket! Miként tudunk ezekkel úgy élni, hogy ugyanakkor szerények is maradjunk? Miért lehetünk képesek megállni, ha naponta felnézünk a keresztre?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: