TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Olvassuk el Mt 26:36-43 verseit! Jézus elmondta: „Halálosan szomorú a lelkem" (38. vers, SZIT). Képzeljük el fájdalmát, amikor nem volt, aki mellé állt volna, tanítványai megtagadták, és ránehezedett mind az Istentől való elszakadás érzése, mind az emberiség bűneinek terhe. Szenvedése nagyobb volt minden elképzelhető fájdalomnál, amit halandó kiállhat.

„Most azonban, mikor a Gecsemáné kerthez közeledtek, furcsa módon hallgatag lett. Jézus gyakran felkereste ezt a kertet, hogy ott elmélkedjék és imádkozzék. Szíve azonban még sohasem volt annyira tele szomorúsággal, mint kínszenvedésének ezen az éjszakáján. Egész földi életén át Isten jelenlétének a világosságában járt. Mikor olyan emberekkel került összeütközésbe, akik Sátán befolyása alatt voltak, Jézus azt tudta mondani: 'Aki küldött engem, énvelem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek neki kedvesek' (Jn 8:29). Most azonban úgy látszott, mintha Jézus kirekesztődött volna Isten jelenlétének világosságából. Most olyan volt, mint aki a bűnösök közé tartozik. Az elveszett emberiség bűnét neki kellett elhordoznia. Az Úrnak mindnyájunk vétkét Reá kellett vetnie, Reá, aki pedig bűnt nem ismert (vö. Ézs 53). Olyan rettenetes, szörnyű volt számára a bűn, olyan nagy volt a súlya a véteknek, amelyet neki kellett elhordoznia, hogy az Atya szeretetéből való örök kizárás félelme tört lelkére. Miután megérezte, hogy Isten haragja milyen rettenetes azokkal szemben, akik áthágják parancsolatait, így kiáltott fel: 'Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig!' (Mt 26:38)" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó. 590. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Milyen fontos szerepe lehet gyülekezetünknek a depresszió vagy az egyéb érzelmi bajok miatt szenvedők segítésében? Hogyan segíthetnénk még jobban azoknak, akiknek erre szükségük van, még ha kevés is a lehetőségünk?

2. Hogyan segíthetnénk annak, aki imádkozik, tanácsadásra jár, szereti az Urat, bízik benne, olykor mégis elcsügged, és nem érti az okát? Mit tehetünk, nehogy elszakadjon a hittől, hanem ragaszkodjon az Igében található reményhez és ígéretekhez?

3. Az egyik legnagyobb tévedés, ha az ember azt hiszi, hogy Isten elfordult tőle, mert olyan erős szomorúságot, csüggedést érez. Miért nem igaz ez? Mely bibliai hősök esete igazolja, hogy a szomorúság és a csüggedés nem annak a bizonyítéka, hogy Isten hátat fordított nekünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 1. negyedév

Jézus sírt - a Biblia és az emberi érzelmek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: