BŰNEINK MEGVALLÁSA EGYMÁSNAK

Hogyan magyarázzuk Jakab tanácsát, hogy valljuk meg bűneinket egymásnak (Jak 5:16)? Gondolkozzunk el erről a versről, és arról, hogyan is tehetjük ezt meg adott helyzeteinkben!

Ha vétek a másik ember ellen, be kell vallanom neki, mit követtem el, hogy elnyerhessem bocsánatát, és így helyreálljon a kapcsolatunk. A beismerés azt is jelzi, hogy kész vagyok felelősséget vállalni tettemért, és bízom, reménykedem elfogadásában, megbocsátásban. A nemes lelkű ember Isten kegyelme által kész megbocsátani, függetlenül az őt ért sérelem nagyságától.

Jakab tanácsának emellett van egy másodlagos vetülete is, aminek erős gyógyító hatása lehet. Ha az ember bevallja bűneit, tévedéseit és vétkeit valakinek, akiben megbízik, érzelmi téren bekövetkezik a gyógyulás. Amikor egy őszinte keresztény barátunk előtt vállalni tudjuk, hogy nem vagyunk tökéletesek, könynyítünk bűnünk terhén. A kölcsönös beismerés emellett még a kapcsolatunkat is mélyíti. Ha én megbízom a másikban és a másik is megbízik bennem, szorosabban kötődünk egymáshoz, ami barátságunkat őszintévé és tartóssá teszi. Valójában a lelki tanácsadás egész szakmája arra az elvre épül, hogy a megbeszélés, beszélgetés jót tesz az ember lelkének. Természetesen léteznek különféle mentális zavarok, amelyek esetében szükséges az orvosi segítség, de sokféle nyomasztó érzéstől megszabadulhatunk gyülekezeti és közösségi szinten is. Ez különösen igaz a megromlott emberi kapcsolatok által kiváltott problémákra: félreértések, rágalmazások, irigység, féltékenység stb. Ha megfogadjuk Jakab tanácsát, ezzel nemcsak a lelki terhünkön könnyítünk, hanem ahhoz is új erőt nyerünk, hogy változtatni tudjunk káros viselkedési formákon.

Itt azért óvatosságra is kell inteni! Igaz, hogy az ember nagy megkönnyebbülést érezhet, ha egy jó barátjának bevallja elkövetett bűneit, ugyanakkor azonban sebezhetővé is válik. Megvan a kockázata, hogy barátunk továbbadja a bizalmas információt, ami minden érintettnek egyformán árt. A legfontosabb azonban, hogy vétkeinket teljes részletességgel bevallhatjuk az Úrnak, és egészen biztosak lehetünk megbocsátásában. Olvassuk el 1Pt 5:7 versét! A tökéletesnek egyáltalán nem mondható kapcsolatok bizonytalanságot, sőt félelmet és aggodalmat is kiválthatnak. Mások talán segítenek, de az igazán biztos segítség Istentől jön, aki kész mindig minden gondunkat elvenni. Valóban megkönynyebbülünk, ha terheinket az Ő kezébe tesszük le!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: