Emberi kapcsolatok

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: 1Sámuel 25; Lukács 17:3-4; 23:34;

Efézus 4:1-3; Jakab 5:16; 1Péter 3:9-12

„Amit akartok azért, hogy az emberek tiveletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták" (Mt 7:12).

Egy tapasztalt városi evangelizátor rendszeresen szervezett olyan előadásokat, amelyek során bevezetőként a stressz kezelésével foglalkozott. Egyszerű kérdőívet osztott ki a hallgatók között, amelyen kérte, hogy soroljanak fel négy vagy öt dolgot, ami leginkább stresszhatásnak teszi ki őket. Segítői a válaszokat főbb kategóriák szerint rendszerezték (egészség, pénz, munka, kapcsolatok stb.). Még mielőtt az összesítést befejezték volna, az egyik munkatárs észrevette, hogy az előadó máris előkészített egy sorozat írásvetítő fóliát, amelyeken elsőszámú tényezőként a kapcsolatokat tüntette fel. Amikor megkérdezték, a lelkész elmondta, hogy tapasztalatai szerint mindenütt ugyanaz az eredmény: a fő stresszforrást a rossz emberi kapcsolatok jelentik.

Legyen szó a házastárssal, gyerekekkel, főnökkel, munkatársakkal, szomszédokkal, barátokkal vagy éppen valamely ellenséggel való problémáról, úgy tűnik, hogy az emberek bizonyulnak a legfőbb stresszforrásnak. Viszont ha kapcsolataink jók, az emberek megelégedetté tehetnek. Földrajzi helytől és kultúrától függetlenül ez mindig és mindenütt igaznak bizonyul. Az emberek vagy boldoggá, vagy szerencsétlenné teszik egymást.

A héten éppen ezért foglalkozunk a kapcsolatokkal, és megnézzük, hogy mit mond a Biblia erről a fontos témáról.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: