MADARAK ÉS LILIOMOK

Mit tanulhatunk még a Hegyi beszéd adott szakaszából Jézus jó tanácsa mellett, ami arra vonatkozik, hogy ne aggodalmaskodjunk? Mt 6:25-33

Ebben a rendkívül kifejező szakaszban Jézus számos elvet említ, amelyeket ha komolyan vesz a hívő, sok bajtól megkímélheti magát.

» Vizsgáljuk helyes szemszögből a dolgokat (25. vers)! Túlzsúfolt programunk miatt könnyen szem elől téveszthetjük azt, ami igazán fontos. Előfordulhat, hogy napi teendőink elvonnak attól, amit különben alapvetőnek tartunk. Isten adta az életet, Ő teremtette a testünket. Ha ehhez volt ereje és akarata, hogyne biztosítaná teremtményei számára a kellő táplálékot is? Vajon nem rendeli ki nekünk a szükséges öltözetet?

» Tanuljunk a természet egyszerű dolgaiból (26, 28-30. versek)! A természet világának leghétköznapibb teremtményei közé tartoznak a verebek és a liliomok. Jézus azért éppen ezeket említette, hogy kiemelhesse, mennyivel összetettebbek, bonyolultabbak az emberek. A verebek nyilván nem aggódnak a holnap miatt, és a liliomok sem fáradoznak azért, hogy a legújabb divat szerint öltözködhessenek, Isten mégis gondjukat viseli. „Ha pedig a mezőnek füvét… így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek" (30. vers)?

» Az aggodalom hiábavaló és felesleges (27. vers). Eredményre vezethet, ha megvizsgáljuk a problémát azért, hogy lehetséges megoldást találjunk, az aggodalommal azonban nem jutunk előre a helyzet megoldásában, csak még inkább felnagyítjuk a dolgok negatív oldalát.

» Tartsuk meg a megfelelő fontossági sorrendet (33. vers)! Megeshet, hogy keresztényeket is magával ragad az anyagiasság vagy valami más, ami elfordítja őket az élet valóban fontos dolgaitól. Éppen ezért figyelmeztet Jézus: „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek."

Gondoljunk azokra a dolgokra, amelyek aggasztanak, majd pedig térdeljünk le, és kérjük Istent, vegye el minden gondunkat! Melyek azok a problémák, amelyek megoldásában nekünk is szerepünk lehet? Mi az, amit egyáltalán nem tudunk irányítani? Tegyük meg, amit tudunk, majd kérjük az Urat, hogy a többit illetően tanuljuk meg rábízni magunkat!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2011. 1. negyedév

Jézus sírt - a Biblia és az emberi érzelmek

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: