ÉRZÉSEK VAGY TÉNYEK

A történet szerint egyszer megkérdezték Luther Mártontól: érezte-e, hogy Isten megbocsátott neki. Luther így válaszolt:

„Nem, de olyan biztos vagyok benne, mint a mennybéli Isten létezésében. Mert az érzések jönnek és elmúlnak, az érzések becsaphatnak. Az én biztosítékom Isten Szava, hinni semmi másban nem érdemes!"

Ez nem is változott az évek során. Sokszor nehéz „érezni" a megbocsátást. Itt van szükség a hitre. A keresztény hit alapja pedig a meggyőződés, hogy Isten nem hazudik. „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak – és te elvetted rólam bűneimnek terhét" (Zsolt 32:5).

A megbocsátás a talaj, amibe az Úr beleplántálta érzelmi gyógyulásunkat és azt a képességet, hogy újból szeretni tudjunk.

Minden képességünk, lehetőségünk Istentől ered. Azért kapjuk, hogy szent bizalommal megőrizzük. Isten segítségével nagylelkűen juttathatunk másoknak is áldásainak gazdag tárházából.

Néhány jól megválasztott megbocsátó szó olyan, akár a fertőtlenítőszer, ami megtisztítja a sebet és elindítja a gyógyulás folyamatát.

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: