Természetesen vonzódunk a szép, szeretetteljes, jó emberekhez. Az érett szeretet azonban tudja azt is, hogyan szerethetjük azokat, akiket nehéz szeretni, akik mintha képtelenek lennének viszonozni kedvességünket. Erre csak a mennyei szeretet képes.

Nem nehéz szeretni azokat, akik ragyognak – a világ gyémántjai. A szeretet igazi próbája az, ha azokat is szeretjük, akik olyanok, akár a szén – a csiszolatlan gyémántok, akik bepiszkolhatnak bennünket. Ha ennek ellenére szeretjük őket, szeretetünk nyomása alatt ők is gyémánttá válnak!

Néha fájdalmas a szeretet, főként, ha azt látjuk, hogy szeretteink veszélyes dolgot tesznek. Rájuk kiáltunk: „Vigyázz!" Megragadjuk, és igyekszünk visszarántani őket egy biztonságosabb helyre. Csakhogy nem mindig hallgatnak ránk. Kiszabadítják magukat, nem törődnek a figyelmeztetéssel. Mi pedig ott állunk, és el kell engednünk őket, hogy a maguk kárán tanulják meg a leckét. Ha szeretetünk állhatatos, tárt karokkal várjuk vissza őket, amikor végre úgy döntenek, elég a veszedelemből, haza kell térnem. És ha szeretetünk igaz, nem azt vágjuk a fejükhöz: „Én megmondtam!" Inkább ezt mondjuk: „Most is szeretlek!"