TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Jeremiás vett egy másik tekercset, és odaadta Báruknak, aki 'felírta rá… azokat a beszédeket, amelyek a Jójákim, Júda királya által elégetett iratban voltak. Sőt még sok más hasonló beszédet is csatoltak hozzájuk' (Jer 36:28, 32, [új prot. ford.]). Az ember haragja akadályozni akarta Isten prófétájának munkáját. De amivel Jójákim Jahve szolgája befolyását korlátozni akarta, éppen az adott újabb alkalmat Jeremiásnak Isten kívánalmai megvilágítására.

Ma is létezik a feddés ellen tiltakozó lelkület, amely Jeremiást üldözte és bebörtönözte. Sokan semmibe veszik az intéseket. Inkább hallgatják a hamis tanítókat, akik hízelegnek hiúságuknak és szemet hunynak gonoszságuk fölött. Ezeknek az embereknek nem ad menedéket és nem nyújt segítséget a nyomorúság idején a menny. Isten kiválasztott szolgái viseljék hősiesen és türelemmel a próbákat és szenvedéseket, amikor becsmérlik, mellőzik és hamis színben tüntetik fel őket! Végezzék tovább is hűségesen Istentől kapott feladatukat! Sose felejtsék el, hogy a próféták, az emberiség Megváltója és az apostolok is megadással viselték el a gyalázást, az üldözést a világ javára" (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó. 272–273. o.).

„És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket" (Préd 12:3)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Mit tudunk az ihletés folyamatáról? Hogyan segített Ellen White élete és szolgálata megérteni ezt a fontos kérdést?

2. Soroljunk fel olyan bibliai személyeket, akiknek nem teljesültek személyes törekvései, mert hűségesek maradtak az Úrhoz!

3. Beszélgessünk arról a csoportban, hogy mi mindenről kellett már embereknek lemondaniuk azért, mert kiálltak az Úrért! Mit tanulhatunk egymás történeteiből? Vajon bárkinek is túl magas volt az ár, amit az Úr szolgálatáért fizetnie kellett, ahhoz képest, amit ezért kap?

4. Mit teszünk, ha valaki felrója hibánkat? Őszintén megbánjuk, vagy inkább képletesen szólva tűzbe vetnénk a feddést, az üzenet közvetítőjét pedig bebörtönöznénk? Mit tudhatunk meg önmagunkról a válaszunk alapján? Mi az, amin változtatnunk kellene?

5. Hogyan érthetjük meg igazán: ha szenvedünk (még ha a bűneink közvetlen következményeként is), ez nem jelenti azt, hogy az Úr elhagyott? Hogyan tanulhatunk meg még rettentő fájdalmak között is a hitünkbe kapaszkodni?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: