JEREMIÁS ÍRNOKA

Jeremiás könyve által egyedülálló módon bepillanthatunk a Biblia írásának folyamatába. Báruk, az írnok ténylegesen részt vesz Isten Igéjének továbbadásában és megőrzésében. Jer 36:4 versében Jeremiás hívatja Bárukot, és lediktálja neki a népnek szóló üzenetet, amit ő maradéktalanul lemásol egy pergamentekercsre. Ez nagyszerű példa az ihletés folyamatára. Először is, Isten nem veszi fizikailag birtokba a prófétát, nem mozgatja a kezét, miközben ír, hanem látomásokat és üzeneteket közöl vele. Ezután általában a próféta megfogalmazza és lejegyzi az üzenetet. Ebben az esetben azonban nem Jeremiás írt; ő csak diktált Báruknak, aki leírta, majd közzé is tette a mondottakat. Jeremiás kegyvesztett lett az udvarban, nem léphetett be a templomba, ezért az egyik szent napon Báruk olvasta fel ott a prófétai üzenetet. Sosem állította, hogy maga vagy Jeremiás nevében szól, hanem kifejezte, hogy az üzenet Istentől ered.

Olvassuk el Hanániás történetét Jeremiás könyve 28. fejezetében! Hogyan mutatkozik meg ebben a részben is az Ézs 8:20 versében megfogalmazott elv?

Isten üzenete mentes a hízelgéstől, és nem a többség véleménye szerint hajlik. Nem mindig, de még csak nem is gyakran mondható „politikailag megfelelőnek". Nem mond ellent önmagának. Az előfordulhat, hogy az üzenet különböző emberi magyarázatai ellentétben állnak egymással, ám maga az üzenet soha.

Jer 28:7-9 verseiben a próféta utal rá, hogy a Szentírás egysége a beteljesedett próféciák biztos alapjára épült. A fejezet beszámol a hamis próféta idő előtti haláláról, ami szintén ezt a fontos elvet domborítja ki.

A lényeg, hogy Isten nemcsak az Igét adta, hanem azt is megindokolta, miért bízhatunk benne, még ha időnként olyan részekbe is ütközünk, amelyeket nem egészen értünk, vagy amelyek sértik az érzékenységünket. Nem a Biblia üdvözít, hanem Jézus, Ő azonban a Szentírásban mutatta be a legtisztábban önmagát.

Sok erő igyekszik gyengíteni bizalmunkat Isten Igéje iránt. Soroljunk fel ezek közül néhányat! Hogyan védekezhetünk e hatások ellen? Végtére is, ha már nem hiszünk a Biblia üzeneteiben, vajon miben bízhatunk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: