Géházi: elszalasztott lehetőség

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: 1Mózes 39:4-6; 2Királyok 4; 5; 8:1-6;

Jeremiás 9:23-24; János 13:1-17; 1Timóteus 6:10

„Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és őhozzá ragaszkodjatok" (5Móz 13:4).

Géházi szolga volt, de nem akárkié, hanem Izráel történelmének egyik legnagyobb prófétájáé, Elizeusé. Elizeust az Úr hívta el, hogy Illést szolgálja. Ez készítette fel saját prófétai működésére (1Kir 19:16). Hosszú éveken át állt Illés szolgálatában, hallgatta, figyelte, és közben megértette, mit is jelent prófétának lenni. Amikor mestere egy tüzes forgatagban a mennybe ragadtatott (2Kir 2:11), eljött Elizeus ideje. Szolgálata nem volt annyira erőteljes és feltűnést keltő, mint Illésé, hatása azonban igen messze elért.

Géházinak tehát nagyszerű alkalma nyílt arra, hogy egy olyan ember közelében éljen, aki számtalan isteni áldásban részesült. Szinte el sem tudjuk képzelni, mennyit tanulhatott és láthatott az évek során, amíg a próféta mellett dolgozott.

Ahogy azonban a héten látni fogjuk, a sok lehetőség és nagyszerű alkalom dacára Géházi élete szomorú kudarcnak mondható. Esete arra példa, hogy mi történik, ha valaki tévútra tér, és képtelen különbséget tenni a lényeges és a mellékes dolgok között. Létszükséglet, hogy okulni tudjunk a hibáinkból!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: