KETTŐS KÍSÉRTÉS

Isten embere kettős kísértéssel találta szembe magát. Az első, amit könynyen legyőzött, a királytól jött, a másodikat, aminek áldozatul esett, az idős próféta mondta. Milyen fontos tanulságot vonhatunk le ebből? Lásd 2Tim 4:3; 2Pt 2:1; Júd 4-16!

Hitünkre nézve elsősorban nem a kívülről jövő politikai üldözés jelent veszélyt, hanem a soraink között fellépő hamis próféták és tanítók, akik azt állítják, hogy Isten nevében szólnak.

Fontos tisztában lennünk Isten világos üzenetével. Más szóval, elengedhetetlen, hogy saját magunk tanulmányozzuk Isten Igéjét, a Bibliát! Az igaz próféta vagy tanító nem fog ellentmondani az ihletett kinyilatkoztatásnak. Isten sohasem mond ellent önmagának, ezért a tőle jövő újabb próféciák és tanítások csak kiegészítik a már ismert igazságot, nem vesznek el abból; engedelmességre késztetnek, nem engedetlenségre. Végezetül pedig a prófétákat és tanítókat annak alapján ítélhetjük meg, hogy tanításuk milyen eredménnyel járt úgy a saját, mint a hallgatóságuk életében.

Mi történt 1Kir 13:20-34 szakaszában? Mi a tanulság ebből?

Először is, nehéz megérteni, miért hazudott az idős próféta az Isten emberének. A csaló Sátán szerepében tűnik fel, majd pedig, még mielőtt a fejezet végére érnénk, éppen ő közli, hogy „Ezt mondja az Úr" (21. vers). Sok itt a nehezen érthető kérdés, valaminek azonban nem kellett volna annak lennie: Isten embere nem hagyhatta volna figyelmen kívül az Úr világos parancsát ennyire kirívó módon!

A próféta halála azonban nem maradt teljesen hatástalan. A király ugyan a csoda után is megmaradt bűnében (lásd 1Kir 13:33-34), az idős próféta viszont elhitte, hogy az Úr kijelentése be fog teljesedni. Meghagyta fiainak, hogy halála után csontjait helyezzék az Isten emberének csontjai mellé. A próféciát 300 évvel később szó szerint beteljesíti Jósiás (2Kir 23:15-16), aki elégette az oltáron a csontokat, de az Isten embere és a mellé temetett idős próféta csontjait érintetlenül hagyta (2Kir 23:17-18).

Mi a következő vers nagy tanulsága? „Az Isten embere az, aki engedetlen volt az Úr szájának" (1Kir 13:26).


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: