Absolon megöleti bátyját, Amnont, majd elmenekül az országból. Dávid ismét nehéz helyzetben találja magát: Amnon ugyanis megerőszakolta a féltestvérét, Támárt, Absolon húgát. A király képtelen volt igazságot szolgáltatni, mintha lebénította volna saját bűnének emléke. Absolon kézbe vette az ügy elintézését, és – hogy visszaszerezze a család becsületét – bosszút állt a húgán esett erőszakért. (Dávid korában a becsület és a szégyen egyaránt fontos része volt a társadalmi értékrendnek.) Mellesleg Amnon halála után Absolon arra is számíthatott, hogy ő lesz a trónörökös. Dávid szíve majd megszakad. Siratja halott fiát, ugyanakkor hiányzik neki szeretett fia, Absolon is, és azt is jól tudja, hogy bizonyos szempontból az ő bűnére vezethető vissza ez az egész tragédia.

Eközben Joáb úgy határoz, hogy ő is közbelép. Nem tudja eldönteni, hogyan hozhatná szóba a kényes kérdést Dávid királynál, ezért fortélyosan egy tékoai bölcs asszony segítségét kéri.

Sámuel második könyve 14. fejezetében mi az üzenete annak a történetnek, amit a tékoai asszony Isten szeretetéről és a bűnbocsánatról mond el? Mit árul el ez a szakasz Joábról?

Az asszony szájába adott történetből arra következtethetünk, hogy Joáb hallott Istennek a bűnösök iránti nagy szeretetéről. Ám ha mégoly helytálló is volt teológiai ismerete, sajnos csak elméleti tudás maradt. Életét később is a bosszú és a megbocsátástól való elzárkózás jellemezte. Joáb mondhatni immúnissá vált Isten szeretetére. Számára mindennek, még a vallásnak is politikai célja volt, arra használta fel, hogy magát előrébb tolja. Joáb felmérte Absolon esélyeit, és igyekezett a jövendő király bizalmába férkőzni. Csakhogy méltó ellenfélre lelt Absolonban, aki meg sem köszönte neki, hogy hazahozatalát kezdeményezte. Egyszerűen fel akarta használni, és habozás nélkül értésére adta, hogy ő is van olyan „minden hájjal megkent" és veszélyes, mint Joáb. Absolon ugyanis felégette Joáb mezejét, így kényszerítve, hogy megteremtse számára a királlyal való találkozás lehetőségét (2Sám 14:28-33). Ez azért érdekes, mert Joábnak köszönhetően már érlelődött a helyzet, ami idővel kirobbantotta a belháborúhoz vezető felkelést.

Milyen könnyű hagyni, hogy a személyes ambíció, a büszkeség és az uralomvágy legyen cselekedeteink mozgatórugója! Hogyan ismerheti fel az ember önmagában, ha ilyesmi hajtja?