HITELES ÉLET

Az átlagtól eltérően Dávid el tudta fogadni az építő kritikát, és Abigail szavaiban Isten intését vette észre. Egy pillanat alatt felmérte, mi lett volna a következménye annak, amit éppen tenni készült, és hálás volt, amiért Isten közbelépett, megakadályozva a vérfürdőt. Amikor Abigail hazaér, látja: férje ismét nincs olyan állapotban, hogy beszélni lehetne vele, ezért bölcsen vár másnap reggelig, és csak akkor tájékoztatja a történtekről. Nábált teljesen letaglózza a rémület. Valószínűleg agyvérzést kap, és 10 nappal később meghal. Dávid nem felejtette el Abigailt, és embereit elküldi hozzá, hogy feleségéül kérjék.

Figyeljük meg Abigail utolsó szavait a héten tanulmányozott esettel kapcsolatban! Mit tudhatunk meg róla 1Sám 25:41 verséből? Még milyen bibliai példát találunk ennek az elvnek a gyakorlati alkalmazására?

Abigail befolyásos asszonynak számított. Öt szolgálólánya is volt, ő maga mégis hajlandóságot mutatott a szolgálatra. Jóval később Jézus így fogalmazott: „az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon" (Mt 20:28).

Abigail élete korántsem alakult mesébe illően, még azután sem, hogy feleségül ment Dávidhoz. A kor szokása szerint Dávidnak több felesége is volt, és családi élete igencsak távol állt az ideálistól. Abigailnak Dávid második feleségeként szintén állandóan menekülnie kellett Saul király elől. Siklágban a többi katona családtagjaival együtt őt is foglyul ejtették az amálekiták, majd kiszabadultak. A Bibliában ekkor hallani róla utoljára. Azt várnánk, hogy a történet kibontakozásával ez a bölcs, gyönyörű asszony fontos szerepet kap Dávid király oldalán, csakhogy a beszámoló hallgat róla. A későbbiekben mindössze azt tudjuk meg, hogy volt egy fia, Dániel (1Krón 3:1) vagy Kileáb (2Sám 3:3), aki a születési sorrend alapján második volt a trón várományosai között. Ezután Abigail és fia eltűnik a képből. Néhány kutató feltételezi, hogy gyilkosság áldozatául estek. Mivel évekkel később Dávid idősebb fiai nevéhez nemi erőszak, gyilkosság, lázadás is fűződött, talán nem a korai halál a legrosszabb, ami történhetett velük.

Ha Jézus követőiként élünk, a mi sorsunk sem feltétlenül alakul úgy, mint egy tündérmese. Isten kezdettől fogva ismeri a véget, de az nem biztos, hogy mi könnyen megértjük életünk minden fordulatát. Éppen ezért különösen fontos bízni Isten jóságában!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: