TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Azokban a feljegyzésekben, amelyekben emberek önmegtagadás által léptek be a Krisztus szenvedéseivel való közösségbe, ott áll Jonathán és Keresztelő János neve; egyik az Ószövetségben, a másik az Újszövetségben. Jonathán, aki születésénél fogva a trón örököse volt, tudta, hogy Isten végzése félreállította őt; mégis vetélytársa iránt a leggyengédebb és leghűségesebb barátságot tanúsította. Dávid életét saját élete kockáztatásával mentette meg. Állhatatosan kitartott atyja mellett csökkenő hatalmának sötét napjaiban is, és végül oldalánál esett el. Jonathán nevét nagyra becsülik a mennyben, a földön pedig igazolja az önzetlen szeretet létezését és hatalmát. Keresztelő János fellépésekor, mint a Messiás követe – felrázta a nemzetet. Mindenféle rendű és rangú, rendkívül nagy néptömeg követte őt helyről helyre. Amikor eljött Jézus, akiről bizonyságot kellett tennie, minden megváltozott. A sokaság Jézust követte, és úgy látszott, hogy János munkája gyorsan befejeződik. Hite azonban nem ingadozott. Így szólt: 'Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom' (Jn 3:30)" (Ellen G. White: Előtted az élet. Budapest, 1992, Advent Kiadó. 156. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Mi a különbség a hit és az elbizakodottság között? Mikor és hogyan kérjünk jelet, ha Isten akaratát szeretnénk tudni?

2. Bizonyos kultúrákban a passzivitás erénynek számít, míg másutt inkább hátrány. Jonathán kész volt elfogadni a második helyet. Ez passzivitás volna? Vajon a keresztényeknek passzívan kell élni? Ha igen, akkor mikor? Ha nem, miért nem?

3. Hogyan győzhetnénk meg nem keresztény barátainkat arról, hogy jó kereszténynek lenni, még ha a hívők is megbetegedhetnek, elveszíthetik állásukat, szeretteiket?

4. Beszélgessünk Jonathán életéről Zsid 11:32-40 verseinek fényében! Mit találunk ebben a szakaszban, ami segíthet, ha rosszul alakulnak a dolgok – legalábbis a mostani szemszögünkből nézve?

5. Hogyan tisztelheti pl. egy nő az apját, aki gyerekkorában molesztálta? Mi a helyzet a tettlegességhez folyamodó szülőkkel? Hogyan kell az ilyen szülőt tisztelni?

6. Mi az, amit a világ nagyra tart, Isten azonban nem? Mit tekint kiemelkedően fontosnak Isten, még ha a világ szerint nem is számít annak? Hogyan tehetünk különbséget a „nagyság" e két fajtája között?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: