Éppen elég lehetett Annának azzal a tudattal élni, hogy Isten átka sújtja, és nem látja az élet értelmét. Emellett még mi nehezítette a helyzetét (1Sám 1:6-7)?

Általában az tud a legjobban megbántani, aki közel áll hozzánk. Nem is csoda, hogy Anna annyira megkeseredett, hiszen Peninna szüntelen provokálta. A bibliaszöveg kiemeli a bántás ismétlődését. Évről évre ugyanaz történt. Érdekes, hogy az Anna vetélytársának tettét kifejező héber szót („bosszantja", 1Sám 1:6) az Ószövetségben gyakran használták olyan súlyos bűnökre vonatkozóan, amelyek közvetlen isteni beavatkozást váltottak ki (lásd 5Móz 9:18; 31:29). Itt nemcsak egy elejtett rosszindulatú megjegyzésről volt szó. Peninna valószínűleg előre megfontolt, tudatos stratégiával akarta ingerelni Annát, hogy valami ostobaságot kövessen el. Végtére is Elkána érzelmeiért küzdve csakis Annát tekintette vetélytársának (1Sám 1:5). Peninna azért gúnyolódott, hogy fájdalmat okozzon, de sokszor azok is képesek mély sebet ejteni, akikben semmi bántó szándék nincs. Nagy fájdalmaktól szenvedve biztosan már mi is éreztük, hogy még nagyobb sebet ütött rajtunk egy amúgy jó szándékú ember, akinek történetesen kiszaladt valami a száján, aminek nem kellett volna.

Fussuk át Jób könyvének első öt-hat fejezetét! Jób barátai őszintén sajnálták, ami vele történt (lásd Jób 2:12-13), mégis növelték csak a baját. Mivel? Hogyan nem szabad beszélni, ha a másik embernek nagy fájdalma van?

Anyagi javak vagy közeli hozzátartozók elvesztése mély fájdalmat jelent. Megijedhetünk, sőt egészen elcsüggedhetünk egy betegségtől, vagy bizonyos életkörülményektől. Máskor pedig azért érezzük reménytelennek az életet, mert olyan dolgokra vágyunk, amelyek nem teljesülnek. A helyzetet még csak nehezíti, ha a súlyos sebek és nehéz körülmények mellett olyanok vesznek körül, akik mintha szándékosan akarnák elviselhetetlenné tenni az életünket. A teljesületlen vágyak, az állandó feszültség és provokáció hatása alatt Anna sírva öntötte ki szívét Istennek. Időnként valóban szükségünk van arra, hogy felkiáltsunk, és úgy mondjuk el fájdalmunkat Istennek. Amikor az ember „padlóra kerül", a választ valahol másutt kell keresnie, nem önmagában.

Mi mindennel bátoríthatjuk és segíthetjük azokat, akik most nagy megpróbáltatásokon mennek át? Ha mi magunk lennénk nehéz helyzetben, mit szeretnénk, hogyan viszonyuljanak hozzánk az emberek? Miért ne bánnánk mi is így másokkal?