A „TÉNYEK"

Mintegy 15 hónapja vonult ki Izráel Egyiptomból. Sátraik Kánaán határától nem messze, Párán pusztáját tarkítják. Az emberek izgatottan várják, hogy megláthassák az országot, ami hamarosan az otthonuk lesz. Isten utasítására 12 kémet választanak. Kálebet a Kánaánt kifürkésző, 12 tagú csapat egyikének jelölik, Júda képviseletében. A kémek 40 napot töltenek az ország felderítésével, majd visszatérnek, hogy beszámoljanak a népnek.

Milyen tanulságot vonhatunk le 4Móz 13:26-14:2 verseiből azzal kapcsolatban, hogy mit jelent hitből élni és nem látásból?

A kémek magukkal hoztak valamit, amit az emberek láthattak, megszagolhattak és megízlelhettek. Mind a 12 kém ugyanazokkal a tényekkel szembesült, mégis egészen eltérő következtetésre jutottak. Tízen azt mondták a jól termő földek és nagy városok láttán, hogy az egykori rabszolgák kóborló népe semmi szín alatt nem lesz képes elfoglalni azt, sorsuk tehát megpecsételődött. Teljesen megfeledkeztek arról, hogy nem állhatnának az Ígéret Földjének határán, ha nem történtek volna olyan csodák, mint az egyiptomi csapások, a Vörös-tengeren való átkelés, a sziklából fakadó víz, a manna, amit már több mint egy éve kaptak. Mindezt Isten adta nekik, ők azonban valamiért mégsem bíztak benne és ígéreteiben; a szemmel látható alapján ítéltek, nem pedig Isten ígéretei szerint. Milyen könnyen beleeshetünk mi is ugyanebbe a hibába!

Konkrét következménnyel jár ránk nézve az, amit látunk és ahogyan a látottakat értékeljük. Napi döntéseink építőkockáit képezi, ahogyan magyarázzuk a „tényeket", és ezek a „tények" gyakran befolyásolják az érzelmeinket. Csak mese, hogy hihetünk bármit, amihez kedvünk van, mondván, hogy egyáltalán nem hat ránk az, amiben hiszünk.

Ha a „tényeket" Isten Igéje nélkül vizsgáljuk, akkor olyan magyarázatokat találunk, amelyek Istentől eltérítenek és hitünk elvesztését okozzák. Ha viszont a „tényeket" Istennel vizsgáljuk, olyan bizonyítékokat találunk, amelyek segítenek bízni Istenben és megerősítik hitünket.

Miért olyan könnyű hit nélkül úgy élni, hogy „hiszem, amit látok"? Mikor fordult elő utoljára, hogy a mai részben olvasottakhoz hasonló dolog történt velünk? Mit tettünk akkor? Mit tanultunk az Istenbe és ígéreteibe vetett bizalomról akkor, amikor a „tények" mást mutattak?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: