„Bárcsak be tudnám mutatni a keresztény élet szépségét! A hívő az élet hajnalán elindulva, a természet és Isten törvényeivel összhangban folyamatosan halad előre, felfelé, naponta közelebb érve a mennyei hazához, ahol az élet koronája és új neve várja, 'amelyet senki nem tud, csak az, aki kapja' (Jel 2:17). Boldogsága, szentsége, hasznossága erősödik. Évről évre többet fejlődik.

Isten egy létrát állít a fiatalok elé, hogy azon haladjanak felfelé. Ez a létra a földtől a mennyig ér, és a tetején ott áll Isten. Minden fokra dicsőségének sugarai hullanak. Figyelemmel kíséri a felfelé igyekvőket, hogy ha gyengülnek, lépésük elbizonytalanodik, segítséget küldjön. Igen, mondjuk a legnagyobb örömmel, hogy az Úr senkitől nem tagadja meg a mennyei városba való belépést, aki kitartással halad felfelé a létrán!

Jákób álmában látta Isten angyalait a létrán le s fel járni. Ők segítenek mindenkinek, aki fel akar jutni a magas mennyekig. Őrzik Isten népét, figyelik minden léptüket. Meglesz a jutalma azoknak, akik a fényes úton haladnak: belépnek majd Uruk örömébe.

Aki korán jut hitre, minden élvezetet biztosít magának, amitől az élet boldog lehet… Aki pedig addig nem keresi Istent, amíg életútja szinte véget ér, elszalasztja a lehetőséget, hogy egész életét tiszta, nemes boldogság jellemezze, olyan boldogság, ami evilági örömök útján nem érhető el. Aki régóta ismeri az Urat, aki boldogságát ifjúságától fogva a menny tiszta forrásából meríti, felkészül az Isten családjába való belépésre" (Ellen G. White: Maranatha. 161. o.).