SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: Róma 12, 13

„És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róm 12:2).

Pál egyrészt igyekezett felnyitni a rómaiak szemét, hogy tévesen értelmezik a törvényt, ugyanakkor minden keresztényt engedelmességre szólított. Ez az engedelmesség egy belső, a szívet és az elmét érintő változásából fakad, ami csak Isten munkája nyomán mehet végbe abban az emberben, aki átadja magát az Úrnak. A Római levélben nem találunk utalást arra, hogy az engedelmesség magától menne. A keresztényeket fel kell világosítani az elvárásokról; nekik maguknak pedig akarniuk kell engedelmeskedni ezeknek az elvárásoknak; majd igényelniük kell az engedelmességhez nélkülözhetetlen erőt. Ez azt jelenti, hogy a cselekedetek a keresztény hit részét képezik. Pál nem akarta a cselekedetek fontosságát kisebbíteni; a 13–15. fejezetekben nagy hangsúlyt fektet rájuk. Ezzel korántsem tagadja meg azt, amit korábban a hit általi megigazulásról mondott. Ellenkezőleg, a cselekedetek fejezik ki igazán, hogy mit jelent hit által élni. Akár azt is mondhatnánk, hogy a Jézus eljövetelét követő kinyilatkoztatás miatt az újszövetségi elvárások még nehezebbek, mint az ószövetségiek voltak. Jézus Krisztus az újszövetségi kor hívői számára a helyes erkölcsi magatartás példáját adta. Ő a minta, akit követnünk kell. „Az az indulat legyen bennetek, mely volt" – nem Mózesben, nem Dánielben, nem Dávidban, nem Salamonban, nem Énokban, nem Debórában és nem is Illésben, hanem – „a Krisztus Jézusban" (Fil 2:5).

Ennél már nem kerül, és nem is kerülhet magasabbra a mérce!