„Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó. Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn" (Róm 7:16-17). Milyen küzdelmet tárnak elénk ezek a versek?

A törvényt tükörként használva, a Szentlélek meggyőzi az embert: Isten roszszallását váltja ki, ha nem tesz eleget a törvény követelményeinek. Amikor pedig a bűnös erőfeszítéseket tesz a törvény követelményeinek betartásáért, azt mutatja be, hogy a törvényt jónak tartja.

Melyik korábbi kijelentését hangsúlyozza itt újra Pál? Róm 7:18-20

A Szentlélek gyakran úgy ébreszti rá az embert, milyen nagy szüksége van Krisztusra, hogy az „Ószövetséghez" hasonlítható tapasztalaton vezeti át. Ellen G. White a következőképpen írja le Izráel esetét: „A nép nem fogta fel saját bűnös voltát. Azt sem, hogy Krisztus nélkül lehetetlenség volt számukra Isten törvényének megtartása. Mindezek ellenére készségesen léptek szövetségre Istennel. Úgy érezték, hogy képesek voltak és lesznek saját igazságukat létrehozni, és ezért merték kijelenteni: 'Mindent megteszünk, amit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk' (2Móz 24:7)… Csak néhány hét telt el, és máris megszegték Istennel kötött szövetségüket és leborulva imádták a faragott képet. Nem remélhették Isten tetszését egy olyan szövetség útján, amelyet megszegtek. Most azonban, mikor belátták bűnös voltukat és azt is, hogy bocsánatra van szükségük, tudatára ébredtek annak, hogy nem lehetnek meg ama Megváltó nélkül, aki az ábrahámi szövetségben jelentette ki magát" (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó. 331–332. o.).

Sajnos a keresztények közül sokan elmulasztják naponként odaszánni magukat Krisztusnak – bár vonakodnak ezt beismerni –, s így gyakorlatilag a bűnt szolgálják. Azzal érvelnek, hogy valójában a megszentelődés folyamatát élik, és még hosszú út áll előttük. Így ahelyett, hogy felismert bűneiket Krisztus elé vinnék, és tőle kérnék a győzelmet felettük, a Római levél 7. fejezetével takaróznak, ami szerintük azt tanítja, hogy lehetetlenség jót tenni. Pedig a fejezet valójában azt állítja, hogy akkor lehetetlenség jót tenni, ha az ember a bűn szolgája, Jézus Krisztusban viszont lehetséges a győzelem!

Sikerül győzelmet aratni énünk és a bűn felett, ahogy Krisztus megígérte? Ha nem, vajon miért nem? Milyen rossz döntéseket hozunk mi magunk?