Hogyan értsük Róm 7:12 versét az eddig tárgyaltak tükrében?

A zsidók tisztelték a törvényt, ezért Pál minden lehetőséget megragad annak magasztalására. A törvény jó arra, amire rendeltetett, de nem használható arra, amire nem rendeltetett, tudniillik a bűntől való megváltásra. Ehhez Jézusra van szükségünk, mert a törvény – legyen az a zsidó rendszer egésze, vagy konkrétan az erkölcsi törvény – nem válthat meg. Erre csak Jézus és az Ő igazsága képes, amiben hit által részesülünk.

Kit okol Pál a „halál" állapotáért, és mit mentesít? Miért fontos ez a megkülönböztetés? Róm 7:13

Ebben a versben az apostol a lehető legjobb értelemben beszél a „törvényről". A bűnt, nem pedig a törvényt hibáztatja rettentő bűnösségéért, ti. a „minden kívánság" (8. vers) tettéért. A törvény önmagában jó, hiszen az a magatartás isteni mércéje, ám bűnösként Pál kárhoztatva érezte magát előtte.

Miért mutathatta a törvény olyannyira bűnösnek Pált? Róm 7:14-15

Pálnak – testi ember lévén – Krisztusra volt szüksége. Csak Jézus Krisztus szabadíthat meg a kárhozattól (Róm 8:1). Egyedül Jézus Krisztus menthette ki Pált a bűn rabságából. Az apostol úgy beszél önmagáról, mint aki „bűn alá [van] rekesztve". S mivel a bűn szolgája, nincs szabadsága, nem csinálhatja azt, amit akar. Bár igyekszik azt tenni, amire a törvény készteti, csakhogy a bűn nem engedi.

Pál e szemléltetéssel akarta megmutatni a zsidóknak, hogy szükségük van a Messiásra. Már korábban kifejtette, hogy csak kegyelem alatt lehetséges a győzelem (Róm 6:14). Ugyanezt a gondolatot hangsúlyozza a Római levél 7. fejezetében. A „törvény" alatt élni annyi, mint a bűn, vagyis egy könyörtelen úr szolgálatában állni.

Tapasztalatunk szerint hogyan kerül az ember a bűn rabságába? Próbáltunk már játszani a bűnnel, azt gondolva: uralkodhatunk rajta, csakhogy egy kegyetlen és könyörtelen zsarnok hatalma alatt találtuk magunkat? Éppen ez a valóság! Miért annyira fontos tehát, hogy átadjuk magunkat Jézusnak, és naponta meghaljunk az énnek?