ELNYELETETT A HALÁL

A halál a legádázabb ellenség. Amikor Isten megteremtette az embert, örök életet szánt neki. Kevés kivételtől eltekintve, az emberek nem akarnak meghalni, akik pedig mégis arra vágynak, rettentő belső gyötrődés és szenvedés után jutnak el oda. A halál legbensőbb ösztöneinkből vált ki ellenkezést, mégpedig azért, mert Isten örök életre teremtett, nem akarta, hogy megismerjük a halált.

Miről ír Pál Róm 5:12 versében? Mire ad ez magyarázatot?

A bibliamagyarázók jóval többet vitáztak e vers felett, mint általában a többi bibliavers felett. Talán azért, mert egyes magyarázók – ahogy a The SDA Bible Commentary. 6. köt. 529. oldalán olvassuk – „másra akarják vonatkoztatni az igeszakaszt, mint amire Pál szánta."

A vita egyik tárgyát a következő kérdés képezi: hogyan adta át Ádám a bűnét az utódoknak? Ádám leszármazottai vajon szintén osztoznak bűne terhében, vagy csak saját vétkük terheli őket Isten előtt? Noha egyesek a fenti versben igyekeznek választ találni e kérdésre, Pál itt nem ezzel foglalkozott. Egészen másra gondolt. Ismételten hangsúlyozta azt, amit már korábban mondott: „Mert mindnyájan vétkeztek" (Róm 3:23). El kell ismernünk bűnösségünket, mert csak így eszmélünk rá, hogy szükségünk van Megváltóra. Pál itt a bűn súlyosságára akarta rávezetni az olvasóit, és bemutatta, hogy Ádám vétke mit szabadított a világra. Majd arról írt, hogy Isten mit kínál fel Jézus által, aki az egyetlen gyógyír az Ádám bűne által az egész világra kiterjedt tragédiára.

Ez a vers azonban csak a problémáról szól, az Ádámban való halálról, és nem a megoldásról, ami a Krisztusban való élet. Márpedig az evangélium egyik legnagyszerűbb következménye az, hogy a halált elnyeli az élet. Jézus, aki átlépett a sír kapuján, letörve béklyóit, így szól: [Én vagyok] az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai" (Jel 1:18). Mivel Jézusnál vannak a kulcsok, az ellenség már nem tarthatja áldozatait a sírban!

Mikor szembesültünk a halál valóságával és tragédiájával? Miért olyan fontos, hogy e könyörtelen ellenséggel szemben egy nálunk és a világon mindennél hatalmasabb lényben reménykedjünk?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: