A hit

SZOMBAT DÉLUTÁN

E heti tanulmányunk: Róma 5

„Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében" (Róm 5:1-2).

Pál az eddigiekben leszögezte, hogy megigazulni csak a Jézus Krisztusba vetett hit által lehet, Isten csak így fogad el, mivel egyedül az Ő igazsága révén állhatunk meg előtte. Erre az igazságra építve az apostol tovább fejtegeti a megkezdett témát. Bemutatta, hogy az üdvösség egyedül hit és nem cselekedetek által nyerhető el, még egy olyan „igaz" ember esetében is, mint Ábrahám. Majd, mintha egyet hátrafelé lépne, a kép egészét tárja elénk. Azzal foglalkozik, hogy mi okozta a bűnt, a szenvedést és a halált, és hogyan találhatunk megoldást Krisztusban és az emberért végbevitt tetteiben.

Egy ember, Ádám bűnesete miatt az egész emberiségre kárhozat, elidegenedés és halál vár; viszont szintén egy ember, Jézus győzelme által a világ új helyzetbe került Isten előtt. Ennek köszönhetően a Jézusba vetett hit által Isten meg tudja bocsátani bűneinket, a büntetést pedig mindörökre elengedheti. Pál szembeállítja Jézust Ádámmal, és megmutatja, hogyan hozhatja helyre Krisztus azt, amit Ádám tett. Hozzáfűzte, hogy Jézus képes megmenteni Ádám bűnének áldozatait, mindazokat, akik hisznek benne. Ennek alapja Krisztus keresztje és helyettes halála, ami utat nyit minden ember, zsidó és pogány üdvössége előtt egyaránt, hiszen Jézus a vére által megigazulást szerzett mindazoknak, akik elfogadják Őt.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: