HIT ÉS CSELEKEDETEK

„Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül" (Róm 3:28). Vajon ez azt jelentené, hogy nem kell engedelmeskednünk a törvény parancsolatának, hiszen az nem üdvözít? Mivel indokoljuk válaszunkat?

A történelmi szövegösszefüggést tekintve Pál Róm 3:28 versében tágabb értelemben beszélt a törvényről, vagyis a judaizmus rendszeréről. Bármennyire törekedett is egy zsidó lelkiismeretesen élni e rendszerben, nem igazulhatott meg, ha nem fogadta el, hogy Jézus a Messiás.

Pál ebben a versben vonja le a következtetést korábbi állításából, miszerint a hit törvénye nem enged teret a dicsekedésnek. Ha az ember a saját cselekedetei által igazulna meg, akkor dicsekedhetne ezekkel. Azonban ha azért üdvözül, mert Jézusban hisz, akkor az érdem valójában Istené, aki a bűnöst megigazítja.

Ellen G. White érdekes választ ad arra a kérdésre, hogy mi a hit általi megigazulás. Ezt írta: „[A hit általi megigazulás] Isten cselekedete, amellyel porba dönti az ember dicsőségét, és megteszi az emberért azt, amit neki nem áll hatalmában önmagáért megtenni" (Ellen G. White: Testimonies to Ministers and Gospel Workers. 456. o.).

A törvény cselekedetei nem szerezhetnek engesztelést a múlt bűneiért. A megigazulást nem lehet kiérdemelni, csak Krisztus engesztelő áldozatába vetett hit által elfogadni. Ilyen értelemben tehát a törvény cselekedeteinek semmi köze a megigazuláshoz. A cselekedetek nélküli megigazulás azt jelenti, hogy Isten megigazít, még ha nincs is semmi érdemünk.

Sok keresztény azonban félreérti és rosszul alkalmazza ezt a szöveget. Azt mondják, hogy nincs más dolgunk, mint hinni, és közben alábecsülik a cselekedetek és az engedelmesség szerepét, még az erkölcsi törvénynek való engedelmességét is. Ezzel teljesen félreértik Pált. A Római levélben és másutt is, Pál igen nagy jelentőséget tulajdonít az erkölcsi törvény betartásának, éppúgy, mint Jézus, valamint Jakab és János (Mt 19:17; Róm 2:13; Jak 2:10-11; Jel 14:12). Pál mondanivalójának az a lényege, hogy noha a törvénynek való engedelmesség nem a megigazulás eszköze, a hit által megigazult ember mégis megtartja Isten törvényét, sőt igazán csak ő képes megtartani a parancsolatokat. Az újjá nem született ember, aki nem igazult meg, képtelen eleget tenni a törvény elvárásainak.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: