ZSIDÓK ÉS POGÁNYOK

A Római levél első fejezetében Pál kimondottan a pogányok bűneivel foglalkozik, akik már hosszú ideje nem figyeltek Istenre, és így lealacsonyító dolgokat műveltek.

Az apostol azonban nem hagyta szó nélkül saját népe helyzetét sem. Annyi előnyt élveztek (Róm 3:1-2), de ők is bűnösök, Isten törvényének ítélete alá esnek, és Krisztus megváltó kegyelmére szorulnak. Ilyen értelemben pedig nincs különbség zsidó és pogány között, mert mindkettő bűnös, Isten törvényének áthágója, egyaránt a megváltás isteni kegyelmére szorul.

Mitől óv Pál Róm 2:1-3, 17-24 verseiben? Milyen üzenete van e figyelmeztetésnek számunkra, legyünk akár zsidók, akár pogányok?

„Ne tekintsétek magatokat másoknál jobbaknak, ne tartsátok magatokat bíráiknak. Mivel nem tudhatjátok az indítóokokat, ítélkezni is képtelenek vagytok mások felett. A kritizálással magatok fölött mondtok ítéletet, mert megmutatjátok, hogy Sátánnak, a testvérek vádlójának társai vagytok" (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1998, Advent Kiadó. 258. o.).

Olyan könnyű mások bűnét meglátni és arra rámutatni. Pedig milyen gyakran megesik, hogy mi magunk ugyanabban vétünk – talán még jobban is. Az a baj, hogy hajlamosak vagyunk saját hibáink felett szemet hunyni és mások gonoszságára nézni, vagy másokhoz hasonlítva jobbnak vélni magunkat.

Pál nem megy bele ebbe a játékba. Óva inti honfitársait a pogányok elítélésétől, mivel ők, a választott nép tagjai is bűnösek, sőt adott esetben még bűnösebbek, mint az általuk olyan könnyen elítélt pogányok, hiszen zsidóként ők több világosságot kaptak. Pál mondanivalójának lényege az, hogy egyikünk sem igaz, egyikünk sem üti meg az isteni mércét, és egyikünk sem jó vagy szent örökletesen. Zsidók és pogányok, férfiak és nők, gazdagok és szegények, istenfélők és istentagadók, mindnyájan kárhozat alatt állunk, és az evangéliumban kinyilatkoztatott isteni kegyelem nélkül nem lenne számunkra reménység.

Mennyire jellemez a képmutatás? Vagyis milyen gyakran ítélünk el másokat olyasmiért, még ha csak gondolatban is, amiben mi magunk is vétünk? Hogyan változhatunk meg, megszívlelve Pál szavait?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: