NE SZÉGYELLJÜK AZ EVANGÉLIUMOT!

„Mert nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek. Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él" (Róm 1:16-17). Mit fejeznek ki ezek az igék? Mit tapasztaltunk a bennük foglalt ígéretekkel és reménységgel kapcsolatban?

Több kulcsszót is találunk ebben az igeszakaszban:

1. Evangélium. A görög eredetiben ez szó szerint azt jelenti: „jó üzenet" vagy „jó hír." Önmagában állva a kifejezés bármely jó hírre vonatkozhat, de ebben az igeszakaszban „Krisztus" evangéliumáról van szó, vagyis „a Messiásról szóló jó hírről" (Krisztus ugyanis a „Messiás" görög kifejezésének átirata). A jó hír pedig, hogy a Messiás eljött, és aki hisz benne, üdvözülhet. Jézusban és tökéletes igazságában nyerhetünk megváltást – nem pedig magunkban vagy Isten törvényében.

2. Igazság. Ez az Isten előtti igazságot jelölő szó sajátos jelentésben bontakozik ki a Római levélben, amit még a tanulmányunk későbbi részében tovább fejtegetünk. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy Róm 1:17 versében „az Isten" igazságáról van szó. Olyan igazságról tehát, ami Istentől van, amiről Ő maga gondoskodik. Mint látni fogjuk, csak ez az igazság hozhatja az örök élet ígéretét.

3. Hit. A görög szövegben a pisteuo (hinni), illetve a pistis (hit) adott alakjait olvassuk. A megváltáshoz kapcsolódó hit értelme a Római levél tanulmányozása során bontakozik majd ki.

Küzdünk-e az üdvbizonyossággal? Kérdésesnek látjuk időnként az üdvösségünket, azt, hogy minket egyáltalán meg lehet váltani? Mi kelt ilyen félelmet? Miben gyökerezik ez az érzés? Lehet valós alapja? Megeshet, hogy az életvitelünk kifejezetten ellentmond hitvallásunknak? Akkor viszont milyen döntéseket kell hoznunk, hogy valóban a magunkénak tudhassuk a Jézusban elnyerhető ígéreteket és üdvbizonyosságot?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: