MIÉRT TART MÉG A PRÓBAIDŐ?

„Láttam, népünket az a veszély fenyegeti, hogy a világhoz hasonulunk, és nem Krisztushoz. Elérkeztünk az örök ország határaihoz, de az ellenség azt az érzetet akarja kelteni bennünk, hogy az idők vége még igen messze van. Sátán minden elképzelhető módon támadni fogja azokat, akik Isten parancsolatokat megtartó népének vallják magukat, és arra várnak, hogy a Megváltó megjelenjen az ég felhőiben, hatalommal és nagy dicsőséggel. A lehető legtöbb embert rá akarja venni arra, hogy igen távolinak gondolják azt a nagy napot, és lélekben a világhoz hasonuljanak, szokásait felvegyék. Megrémített, amikor láttam, hogy a világ lelkülete uralja sok olyan embernek a szívét és gondolatait, aki nagy hanggal hirdeti az igazságot…

Az idő rövidségére való tekintettel népünknek vigyázni és imádkozni kell! Semmi esetre sem engedhetjük, hogy bármi is eltérítsen az előttünk álló fontos eseményre való komoly felkészüléstől. Mivel az idő nyilvánvalóan tovább tart, sokan már nem figyelnek úgy oda szavaikra és tetteikre. Nem ismerik fel, milyen veszélyben vannak; nem látják és nem értik: az Úr könyörületből hosszabbítja meg a kegyelmi időt, hogy legyen idejük az eljövendő, örök élethez illő jellemet kialakítani. Roppant fontos minden egyes pillanat. Nem azért kapunk még időt, hogy saját kényelmünket keressük, és nyugodtan éljünk a földön, hanem hogy minden jellemhibánkat legyőzzük, és példaadással, erőfeszítéseket téve másoknak is segítsünk meglátni a szentség szépségét. Istennek van egy népe a földön, amelyik hittel és szent reménységgel követi nyomon a gyorsan teljesedő próféciák sorát, igyekeznek megtisztítani lelküket az igazságnak engedelmeskedve, hogy megjelenésekor Krisztus ne menyegzői ruha nélkül találja őket…

A próféciában előre megjövendölt jelek gyorsan teljesednek körülöttünk, aminek Krisztus minden követőjét szorgos tettekre kell sarkallnia" (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 4. köt. 306–307. o.).

2010. 3. negyedév

Megváltás – a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: