ÉTREND AZ ÖZÖNVÍZ UTÁN

Keresztényként nem feledkezhetünk meg arról, hogy az emberiség első bűnében része volt az étvágynak. Isten ugyanis meghagyta Ádámnak és Évának, hogy egy bizonyos fa gyümölcséből ne egyenek (1Móz 2:16-17), ám ennek ellenére ők mégiscsak belekóstoltak (1Móz 3:6). Ez bűn volt. Ebből adódóan tehát, bármenynyire is vigyáznunk kell, nehogy bálványunkká váljon az étkezés, a jelentőségéről sem szabad elfeledkeznünk. Az eltérő tanácsok özönében bölcsességet kell kérnünk ahhoz, hogy az evés-ivás kérdésében megtaláljuk a kellő egyensúlyt.

Olvassuk el 1Móz 9:3-4 verseit, majd hasonlítsuk össze 1:26-30 szakaszával! Az özönvíz következtében hogyan változott az emberek étrendje? Vajon miért került erre sor? Hogyan tükrözi ez a változás azt a helyzetet, ami a bűn következtében alakult ki a földön?

Isten csak az özönvíz után engedte meg az embereknek, hogy az állatok húsát fogyasszák, mivel a növényzet gyakorlatilag kipusztult. Ennek következtében markáns változás ált be az emberek és az állatok viszonyában. Mi ezt már annyira megszoktuk, hogy bizonyára fel sem tudjuk mérni a változás igazi mértékét.

1Móz 7:1-2 és 8:20 versei mennyiben cáfolják azt az állítást, miszerint a tiszta és tisztátalan állatok közötti különbségtétel a zsidó néppel kezdődött volna?

Ezek a versek bizonyítják, hogy a tiszta és tisztátalan húsok megkülönböztetése nem kötődik a zsidó néphez, ami akkor még nem is létezett! Természetesen, amikor Isten elhívta, és külön néppé téve őket szövetséget kötött velük, részletesen közölte a tiszta és tisztátalan állatok közötti különbségtétel módját. Mózes harmadik könyve 11. fejezetében és Mózes ötödik könyve 14. fejezetében részletes leírást találunk erről a kérdésről. Noha teológus és még bizonyos orvosi körökben is vita folyik arról, hogy milyen okai is voltak a megkülönböztetésnek, az egészségügyi vonatkozás tűnik a legnyilvánvalóbbnak. A tisztátalannak nevezett állatok (mint pl. a patkány, a sertés, a kígyó és a keselyű) nem jelentik éppenséggel a legegészségesebb táplálékot az ember számára, nem igaz? Hitünk szerint Isten elvárja, hogy gondot viseljünk testünkről, tehát teljesen érthető, ha megmutatja, mely ételek fogyasztása nem tesz jót nekünk.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: