ERKÖLCSI TISZTASÁG

Mi az alapvető üzenete a következő bibliai szakaszoknak? Róm 1:26-27; 1Kor 6:15-18; 1Thessz 4:3; Júd 1:7

Mónika főiskolás lett, és elköltözött otthonról. Erkölcsi tisztaságra nevelték, jól ismerte a Biblia és egyháza tanításait, de csakhamar erős nyomás nehezedett rá, hogy ő is úgy éljen, mint társai. Tisztában volt vele, hogy rosszra csábítják; tudta, hogy nem ilyen életet képzelt magának, és Isten valami jobbat tartogat számára. Először erősen ellenállt a kísértésnek, majd lassan, lépésenként engedni kezdett. Eleinte rettenetesen gyötörte a bűntudat, ami azonban idővel egyre gyengült. Azután kiderült, hogy gyógyíthatatlan nemi betegséget szerzett. Akkor, és csak akkor kezdett komolyan elgondolkozni azon, hogy milyen súlyos hibát követett el.

Az erkölcstelen életmód már önmagában is rossz – hiszen bűn, ami megrontja az Istennel és emberekkel való kapcsolatunkat –, ám napjainkban szörnyű fizikai kockázatokkal is jár. Számtalan szexuális úton terjedő betegség fertőz a herpesztől az AIDS-ig, amelyeknek a kimenetele végzetes is lehet. E kórok elleni védekezésnek a legbiztosabb módja, ha az erkölcsi tisztaság bibliai elvei szerint élünk. A nemi életet Isten kizárólag egy-egy férfi és nő házasságon belüli élvezetéül szánta, tehát mindaz, ami ezen a körön kívül esik, helytelen, sőt, rendkívül súlyos fizikai következményekkel járhat.

Persze nemcsak a fizikai következményekkel kell számolni, mivel az érzelmi teher is szörnyű lehet, különösen a nők számára, akiket általában jobban megbélyegeznek, bármennyire igazságtalan is ez a helyzet. Még bizonyos világi szervezetek is egyetértenek azzal, hogy az jelenti a legbiztosabb védelmet, ha az ember tartózkodik a házasságon kívüli nemi kapcsolattól.

Ma különösen sok problémát okoz a pornográfia, ami az internet korában még elterjedtebbé vált, mint azelőtt. Csak Isten a tudója, hogy hány és hány millió ember életét rontja meg ez a rettenetes csapás. Bár kérhetnek segítséget, akik belegabalyodtak csapdájába, szégyenükben mégis sokan félnek megtenni, annak ellenére, hogy valóban szükségük lenne rá.

Milyen kísértésekkel és félelmekkel küzdünk ezen a téren? Hogyan vehetjük mind jobban igénybe Isten ígéreteit, amelyek minden helyzeten át tudnak segíteni?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: