MENNYEI LÉGKÖR

Heti tanulmányunk során eddig az Isten által teremtett földi légkör fizikai tulajdonságairól ejtettünk szót. A légkör szón azonban nemcsak a földünket körülvevő levegőt értjük, hanem a körülöttünk élő emberek hozzáállását, érzéseit, érzelmeit, támogatását, és a tőlük jövő bátorítást is, amelyek együttesen alakítanak ki valamilyen jó vagy rossz légkört.

„Minden embert a rá jellemző légkör vesz körül. Ezt a légkört megtöltheti a hit, a bátorság és a remény éltető ereje, és balzsamossá teheti a szeretet jóillata. De lehet terhes és fagyos is az elégedetlenség és önzés mélabújától, és mérgezett valamilyen halálos bűn szennyétől. A bennünket körülvevő légkör – tudatosan vagy öntudatlanul – kihat minden emberre, akivel érintkezünk" (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház. 234. o.).

Az ember felélénkül vagy elgyengül attól a légkörtől, ami körülveszi. Most pedig fordítsuk figyelmünket a menny légkörére, a dicséret és az öröm lelki atmoszférájára, és nézzük meg, milyen hatással lehet ez a hívők életére már a földön, itt és most!

Mit tudhatunk meg a mennyei légkörről a következő versekből? Jób 38:6-7; Zsolt 103:20-22; 148:2; Lk 15:7; Jel 21:4

A mennyei légkört az öröm és Isten dicsőítése jellemzi. Az imént idézett bibliaszövegek közül több is az Úr magasztalására szólítja fel az angyalokat. Milyen nagyszerű gondolatban felidézni, amint a hatalmas, fényes lények összegyűlnek Isten trónja körül, hogy dicsérjék szeretetéért, kegyelméért, könyörületességéért! A mennyet öröm, áldásmondás és boldogság jellemzi.

Ebbe már most is belekóstolhatunk, ha engedjük, hogy Krisztus és az Atya bennünk éljen (Jn 14:23). Isten tettekre hív, hogy már most lélegezzük be a tiszta mennyei légkört. Engedjük, hogy egészen földi életutunk befejezéséig körülvegyen a mennyei otthon légköre!

Milyen légkör leng körül minket, azaz milyenek a szavaink, milyen a viselkedésünk, a magatartásunk? Mi sugárzik inkább rólunk, a földi mélységek vagy Isten ígéretei? Mit állapíthatunk meg önmagunkról a válaszunk alapján? Mi az, amin változtatnunk kellene?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: