1Móz 2:1-3 és 2Móz 20:8-11 verseit olvasva mit állapíthatunk meg a pihenés alapvető fontosságáról?

Miután Isten befejezte a teremtés munkáját, a hetedik napon megpihent. Héberül az a szó, amit úgy fordítunk, hogy „megpihent" és a „szombat" ( sabbat ) ugyanabból a szóból ered. Már ez is arra utal, hogy szervesen kapcsolódik a teremtés lényegéhez a hetedik nap, a szombat és az a nyugalom, amit a szombat kínál. A szövegből világosan kiderül, még ha ezt nem is értjük igazán, hogy maga Isten is megpihent a hetedik napon, szombaton.

„És monda nékik (Jézus): A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért" (Mk 2:27). Mikor mondta ezt Jézus, és szavainak mi az értelme?

Könnyű leragadni a szabályok és rendelkezések szintjén, arról azonban nem szabad megfeledkeznünk, hogy a szombat elrendelésével Isten a javunkat nézte! Ezen a napon élvezhetjük az Úrtól kapott csodálatos ajándékokat, gondolkodhatunk azokról. A szombat állandó jele annak, hogy felismerjük Isten szeretetét. Az is jó, hogy ezt a napot megtartva nemcsak beszélünk a „Krisztusban való megpihenésről", hanem a valóságban tapasztaljuk is a nyugalmat. Üdvösségünk nem saját tetteinktől függ, hanem attól, amit Krisztus tett értünk.

A lelki áldások mellett szombaton van időnk arra is, hogy félretegyük az egész heti munkánkat, küzdelmeinket, hogy megszabaduljunk a stressztől és a fáradtságtól. Ekkor Isten lehetővé teszi, hogy bűntudat nélkül, valóban megpihenjünk, felszabaduljunk, engedjünk a szorításból. Ezen a napon testünk-lelkünk számára nyugalmat találunk, amire olyan nagy szükségünk van.

Milyen tapasztalataink vannak a szombattal kapcsolatban? Valóban az öröm, az áldás és a nyugalom napjaként éljük meg? Vagy talán mi is inkább tehernek érezzük, mint azok, akik Krisztus korában éltek? Hogyan tanulhatunk meg minden lehetséges áldást élvezni az Isten által elrendelt nyugalomnapon?