NAPIMÁDÓK

Csak az örökkévalóság fényében értjük meg egészen, hogy mennyit ártott a bűn a környezet világának. Nehéz elképzelni, hogyan is nézett ki kezdetben a föld, milyen tökéletesen megfelelt az első emberpárnak. A bűn nemcsak a föld állapotára hatott, hanem az emberekre is. Az lett az egyik rossz következménye, hogy az emberek bálványimádásba süllyedtek. Ez (többek között) abban is megnyilvánult, hogy a Teremtő helyett a „teremtett dolgokat" (Róm 1:25) kezdték tisztelni, azoknak szolgáltak.

Miről olvasunk 2Kir 23:5; Jer 8:2 és Ez 8:16 verseiben? Mi késztette az embereket a nap imádatára?

A környezet károsodásának egyik példája, hogy a napfény, ami egészségünk szempontjából igen fontos, különösen ártalmas lehet ránk nézve, ha túl sokat vagyunk kitéve hatásának. Bizonyos értelemben tehát úgy is fogalmazhatnánk, hogy a mai napimádók szinte épp olyan tudatlanságban élnek, mint ókori elődeik.

A túlzott napozás köztudottan erősíti a bőrrák kialakulásának kockázatát. Másrészt viszont a napfény hatására szervezetünkben D-vitamin képződik, ami testünk metabolizmusa számára rendkívül fontos, csontjainkat is erősíti. Emellett a kellő mértékű napozás megvéd a rák bizonyos fajtáinak kialakulásától. Mennyit napozzunk? Az Egyenlítő környékén a fehérbőrű embereknek, akik kizárólag napozással nyernek D-vitamint, naponta legalább 5 percet kell a napon tartózkodni. A sötétbőrűeknek hasonló körülmények között kb. 30 percre van szükségük ahhoz, hogy szervezetük ugyanannyi D-vitamint állítson elő. Olyan vidékeken, ahol a napfényes órák száma kevés, orvosi felügyelet mellett pótolni is kell a D-vitamint.

Az is egészséges, ha elhúzzuk a függönyt, kinyitjuk az ablakokat, hogy a napfény a szobába áradva elpusztítson bizonyos baktériumokat. Vizsgálatok igazolják, hogy akiket nem ér elég napfény, azok hajlamosabbak a szezonális depresszióra. Ez a probléma főleg ott fordul elő, ahol télen rövidek a nappalok. A gyógymód egészen egyszerű: a téli hónapokban többet kell fényben tartózkodni, még akkor is, ha az mesterséges.

Mi a lényeg tehát? Mint az egészséges életmóddal kapcsolatban általában, úgy a napozás terén is rendkívül fontos a mértékletesség, a kiegyensúlyozottság!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: