A VÍZ FELHASZNÁLÁSA

1Móz 2:10 verséből kiderül, hogy már az Édenben, a bűneset előtt is a teremtett világ rendelkezésére állt a víz. Mi következik ebből?

Az élővilág fennmaradásához szükség van levegőre, vízre és táplálékra (1Móz 1:29). Azt olvashatjuk az Édenről, hogy a csodaszép kertben folyóvíz is fakadt, amiből másik négy folyó eredt: a Pison, a Gihon, a Tigris (Hiddekel) és az Eufrátesz. Isten azért adta a vizet, hogy a föld élővilágát életben tartsa. Isten teremtményeiként tehát az élethez szükségünk van vízre, ami testünk minden sejtjének, szövetének és szervének működéséhez kell. A víz szerepet játszik a testhőmérséklet szabályozásában, tápanyagot és oxigént szállít a sejtekhez, eltávolítja a salakanyagokat, megakadályozza a székrekedés kialakulását, nedvességgel tölti meg a szöveteket, kipárnázza az ízületeket, és mozgásban tartja testünkben a vért. Több vizet kell fogyasztanunk, mint amennyire a szomjúságérzetünk késztet. Abban, hogy elegendő folyadékhoz jussunk, a víz mellett még számos italféle segít: pl. a tej, a gyümölcs- és zöldséglevek. Az alkohol és a koffeintartalmú italok azonban nagyobb folyadékveszteséghez vezethetnek, ami veszélyes is lehet. A tiszta víz a legjobb szomjoltó. Kezdjük a napot egy-két pohár vízzel, és az étkezések között is igyunk, hogy elegendő folyadékhoz jussunk! A víznek egyéb fontos szerepe is van. A kézmosás csökkentheti a veszélyét annak, hogy a fertőzések egyik emberről a másikra terjedjenek. A fertőző betegségek nagy százalékát meg lehetne előzni kézmosással, különösen az étkezés előttivel. A napi fürdés pedig eltávolítja a felgyülemlett szennyeződést – ami szintén betegségek kialakulásához vezetne.

Mire figyelhetünk fel 3Móz 11:40; 13:6, 34, 53-54; 15:3-13 verseit olvasva?

A kutatók sokat vitatják az ószövetségi tisztulási ceremóniák célját. Sokan azzal érvelnek, hogy e gyakorlat pusztán szertartás volt, mindenféle egészségügyi vonatkozás nélkül. Bizonyos esetekben ez tűnik valószínűbbnek (mint pl. amikor a papoknak meg kellett mosniuk kezüket és lábukat a templomba való belépés előtt [lásd 2Móz 30:20-21]). Bár annak fényében, amit ma a kórokozókról és a tisztaságról tudunk, elmondhatjuk, hogy az Úr egészségügyi okokat is szem előtt tartva adhatta e rendelkezéseket, még ha az izraelitáknak fogalmuk sem volt a baktériumokról és hasonló dolgokról.

Ma jól tudjuk, hogy egészségünk szempontjából milyen fontos a vízzel való tisztálkodás.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: