OKOS TISZTELET

„Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket" (Róm 12:1).

Eddig tehát megállapítottuk, hogy Isten a szeretet és a kegyelem Istene, aki különleges kapcsolatra vágyik velünk, olyanra, amilyenben a többi földi teremtménynek nem lehet része. E kapcsolat középpontja a kereszt és a megváltási terv, ugyanis a kereszt a legfőbb érv arra, hogy miért is szeressük Istent.

Hogyan mutatja be 1Jn 4:10 verse, mit jelent szeretni Istent? „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért."

Ha szeretünk valakit, természetes, hogy megdicsérjük, értékeljük. Amikor a keresztény szívébe fogadja az Urat, a Szentlélek a hála és a nagyrabecsülés mély érzéseivel tölti be, aminek következtében szívéből Isten dicsérete fakad.

Viszont van egy igen fontos pont, amiről sokan megfeledkeznek. Az igazi istentisztelet az ember egész lényét érinti, tehát nemcsak lelkileg, érzelmileg és szellemileg, hanem a testünkkel is dicsőítjük Istent. Tesszük ezt úgy, hogy egészséges szokásokat alakítunk ki, amelyek biztosítják lényünk egészének egyensúlyát, valamint értelmünk tisztaságát is.

A tudósok fantasztikus fizikai változásokat figyeltek meg az agyban, amelyek különböző szokások nyomán alakulnak ki. A kábítószerek például olyan agyi elváltozásokat idéznek elő, amelyek megszilárdulnak, és így az ember kifejezetten rabjává válik szenvedélyének. A vérerek károsulnak, ha az agy működése gyengül. Az Alzheimer-kór is az agysejtek elhalásának következtében lép fel. Egyértelműen a fizikai állapotunktól függ, hogy megfelelő szellemi, érzelmi és lelki kapcsolatokat tudunk-e fenntartani. Számos étel és ital, ha alkalmanként élünk vele, nem fejt ki mérhető hatást, ám azonnal problémát okoz, ha fogyasztása szokásunkká válik. Akkor tudjuk egész valónkkal dicsőíteni Istent, ha élő áldozatként egész életünket neki ajánljuk.

Időzzünk még el egy kissé annál a gondolatnál, hogy egész testünkkel dicsérjük Istent! Mi mindent jelenthet ez? Hogyan dicsőítjük Istent az életstílusunkat meghatározó választásainkkal?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2010. 2. negyedév

Egészség és gyógyulás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: