„Örüljünk Istenben! Krisztus a világosság, benne nincs sötétség. Tekintsünk a fény felé! Szoktassuk magunkat hozzá, hogy a szavainkkal is dicsérjük Istent! Tegyünk boldoggá másokat! Ez az elsődleges feladatunk, ami megerősíti a legjobb jellemtulajdonságokat. Tárjuk ki lelkünket a menny felé, és engedjük be Krisztus igazságának napsugarát! Szívünket reggel, délben és este is betölthetik a menny világosságának ragyogó sugarai" (Advent Review and Sabbath Herald, 1904. április 7.). Mit tehetünk, hogy ez a mi életünkben is igaz legyen?

Egyértelmű, hogy keresztényként bőven van okunk Isten dicsőítésére. Függetlenül attól, hogy milyen küzdelmeink, félelmeink, fájdalmaink, veszteségeink és csalódásaink vannak, mindannyian sokat köszönhetünk Istennek, nem igaz? Nem számít, hogy most milyen helyzetben vagyunk, hiszen Jézusban reménységet és ígéretet kaptunk az örök életre: „és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jel 21:4). Ez már önmagában elég okot ad Isten dicsőítésére.

Mi mindenért dicsőíthetjük Istent már most – bármilyen küzdelmeket is élünk meg jelenleg? Soroljuk fel, amiért hálásak vagyunk neki!

Először személyesen tapasztalnunk kell az Úr jóságát, és csak utána tudjuk őszintén dicsőíteni Őt. Fontos, hogy meggyőződjünk Isten valóságáról és szeretetéről. Ezt az Úr megadja mindenkinek, aki készségesen követi Őt. Egyedül a makacs emberi szív és a bűnös természet akadályozhatja meg, hogy felismerjük Isten jóságát és szeretetét. Mihelyst azonban ez megtörténik, önkéntelenül is dicsérni fogjuk az Urat.

Hogyan tanulhatunk meg az átélt megpróbáltatások és szenvedések között is természetszerűen hálát adni az Úrnak, dicsőítve Őt?