„Valóban értelmes dolog azt feltételezni, hogy az élet magasan bonyolult formái pusztán a véletlennek köszönhetően jöttek létre, és a természet művészi struktúrái tervező nélkül alakultak ki? Statisztikailag ez a feltételezés nagyon valószínűtlen, így a racionális gondolkodás szerint el kellene utasítani, csakhogy a másik választási lehetőség egy intelligens tervező elfogadása lenne. Így végső soron az ember választani kényszerül az önmagát szervező anyag, a vak véletlen – amely egyúttal tagadja az élet felismerhető értelmét – és Isten között, akit a hívők teremtőként tisztelnek.

A Teremtőbe vetett hit egyáltalán nem értelmetlen, sőt racionálisan is megindokolható, még ha nem is lehet empirikusan bizonyítani. 'Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.' (Róma 1:20) Aki követi Isten nyomait és szemléli a természet csodáit, abban a teremtmények iránti csodálat és ámulat a Teremtő csodálatává és imádatává változik…

Az az Isten, akiről a keresztény hit beszél, nem személytelen lény, pusztán intelligencia vagy természeti törvény, hanem együtt érző és az emberek életében részt vevő szerető apa… Ebben az Istenben fenntartás nélkül meg lehet bízni, teljes szívvel lehet benne hinni" (Dr. Rolf J. Pöhler: Mai keresztények. A megélt hit. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely. 56. o.).