„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete" (1Jn 2:15). Mi ennek a versnek az értelme? Talán az, hogy Isten nem szereti azokat, akik a világot szeretik, vagy pedig, akik a világot szeretik, nem szeretik Istent? Mivel indokoljuk meg a válaszunkat?

„Szívükben néha vágy támad a szentség és a menny után; de nincs idejük, hogy a zajgó világtól elvonulva, Isten Lelke magasztos és parancsoló kijelentéseire figyeljenek. A világ dolgai az első helyre kerülnek, míg az örökkévalóság mellékessé válik. Az Ige magva nem tud termést hozni, mert a lélek a világiasság töviseit táplálja" (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 3. kiad. Budapest, 1990, Advent Kiadó. 29. o.).

Természetesen tisztában kell lennünk a törvényeskedés veszélyeivel, ugyanakkor azonban nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az ókori Izráel erkölcsi élete mindig hanyatlásnak indult, amikor a körülötte élő népekhez próbáltak hasonlóvá válni. 1Jn 2:15 arra figyelmeztet, hogy a világot szeretve képtelenség igaz szívből szeretni Istent. Egyházi szinten rendkívüli körültekintéssel kell meggyőződnünk arról, hogy miközben igyekszünk üzenetünket eljuttatni a világnak, ne essünk a hálójába, ne söpörjön magával a szele, méghozzá az Úr nevében!

Honnan tudhatja meg valaki, hogy a világ iránti szeretete elfoglalta-e Isten szeretetének helyét a szívében? Milyen jelekre kell figyelnünk?

Jak 4:4 a világ szeretetének veszélyét más oldalról közelíti: „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz." Miért használja Jakab a paráznaság hasonlatát azokra a gyülekezeti tagokra, akiket elsodort a világ? Figyeljük meg azt is, hogy János sem ad helyt megalkuvásnak 1Jn 2:15 versében; mindenkinek döntenie kell Isten és a világ között!

Gondolkodjunk el a következő kérdéseken: Melyek azok a dolgok a világban, amelyek leginkább próbára tesznek? Mi jelenti nekem a legnagyobb kísértést? Hogyan tudom megtanulni úgy vívni a hit harcát, hogy közben ne rántson magával valami, ami végül mégsem ad megelégedést, csak tönkretesz?